Palik László 47 évesen lett harmadszor apa: "Őrültség lett volna, ha nincs még egy gyerekem"

A múlt hétfői Legyen Ön is milliomos adásban Zakar János játékát sokan különlegesnek érezték, mintha egy emberi történet és a játék öröme fonódott volna össze. A Borsnak adott interjúban Palik László mesélt arról, mitől lesz igazán jó egy este, mi inspirálja őt 64 évesen, és hogyan építi be személyes megéléseit a műsor emberi pillanataiba.

Legyen Ön is Milliomos mai napig hatalmas nézettségű

Bors: Mitől tart egy estét igazán jó játéknak?

Palik László: Én azt gondolom, hogy ebben az iszonyatosan felgyorsult világban, ha le tudunk ülni, és játék közben tudunk egymáshoz szólni, beszélgetni, akkor az már önmagában egy csoda. A Legyen Ön is milliomos ehhez egy tökéletes keret.

Ez a formátum azért lehet még mindig ilyen sikeres, mert egy látszólag egyszerű műsorban négy különböző műfaj él harmóniában: gameshow, reality, talkshow és edukációs tartalom. Ez a négy elem együtt, egy egységben működik és ettől olyan különleges az egész világon.

A műsorban sokszor egészen intim, személyes pillanatok is előkerülnek. Zakar János például a gyermekvállalásról is beszélt. Ön mennyire engedi, hogy ezek a témák személyesen is megérintsék?

Én a Legyen Ön is milliomos-ban vállalt szerepemet nem is klasszikus értelemben vett műsorvezetői feladatnak tartom, hanem egyszerűen egy beszélgetésnek. Hitem szerint a beszélgetőtárs odafigyel a másikra. Ezek nem megrendezett szituációk, hanem az élet adta félmondatok, emberi reakciók. Szerintem ez a műsor igazi titka.

Mostanában sok szó esik arról, hogy a nők negyven felett is vállalhatnak gyermeket, de a férfi perspektíváról kevesebbet hallunk. Ön hogyan élte meg ezt, hisz a műsorban is szóba került?

A saját példám nagyon egyszerű. Amikor összeházasodtunk Anikóval, ő 28 éves volt, én pedig 41. Nekem már volt egy gyermekem, de Anikó soha nem titkolta, hogy ha összeházasodunk, szeretne gyerekeket. Ez közös cél volt köztünk. Amikor a második fiam, Vince megszületett, én 47 éves voltam. Akkor úgy gondoltam, hogy ez még „belefér”. Ma, 64 évesen azt mondom: őrültség lett volna, ha nincs még egy gyerekem. A fiaim a lányommal együtt bearanyozzák a mindennapjaimat, és olyan élményeket hoztak az életembe, amiket semmi más nem tudott volna.

Persze, aggódtam, hogy később idősebb leszek, amikor ők felnőnek, de ez adott egy extra löketet. Elhatároztam, hogy nem öregszem meg. Fizikailag és szellemileg is formában kell maradnom, mert tartani akarom a lépést velük.

Ezek az emberi találkozások akár a műsorban, akár a Palikék Világában inspirálják is Önt?

Ahogy a mesterem, Vitray Tamás mondta: „Minden ember egy film, csak jól kell leforgatni.” Ez nekem is hitvallásom lett. Minden ember élete különleges és megismételhetetlen film. Én ma is, 64 évesen, szenvedéllyel figyelem ezeket a történeteket. Ez tart ébren, ez ad még mindig múlhatatlan kíváncsiságot.

Empatikusnak, jelenlévőnek tűnik ez ösztönös vagy tudatos figyelem Önnél?

Negyven éve vagyok a pályán, így ma már ez természetes. Olyan, mint amikor beül az ember az autóba: nem gondolja át tudatosan, hogyan vált sebességet. Ha bemegyek a stúdióba, otthon vagyok. A kíváncsiságom viszont semmit sem csökkent az évek alatt és szerintem ez a kulcs.

Mindig pozitív szemlélet jellemzi Önt. Ez tudatos döntés, vagy a természetéből fakad?

Én mindig is a „félig tele pohár” típus voltam. Egyszerűen nem vagyok hajlandó a negatívumra koncentrálni. Mi, magyarok, nehezebb körülmények között élünk, mint például a mediterrán országokban, ahol mindig süt a nap. Mi megtapasztaljuk a telet, a borút, de ez adhat mélységet is, ha megtanuljuk értékelni a fényt, amikor kisüt a nap.

Hol húzódik az a határ, ameddig a saját tapasztalatait beengedi a műsorba?

Én éltem egy életet, és nem tudok, de nem is akarok másnak látszani. Nem színész vagyok. Mi, emberek, a saját tökéletlenségünkben vagyunk tökéletesek. Ezért én a műsorban is önmagam vagyok ember, aki figyel, reagál és próbál jó beszélgetőtárs lenni.

A játékosok gyakran ismeretlen emberek. Hogyan segíti őket abban, hogy biztonságban érezzék magukat a stúdióban?

Úgy viszonyulok hozzájuk, ahogy a vendégeimhez is: szeretettel és tisztelettel. Egy játékos sokat kockáztat, amikor kiáll a közönség elé, hiszen az emberek ítélkezhetnek felette. Éppen ezért hitem szerint mindannyian, akik vállalják ezt a megmérettetést, megérdemlik a tiszteletet és a pozitív fogadtatást.