Horváth Tamás őszintén bevallotta: ez nem az ő terepe

Horváth Tamás
PUBLIKÁLÁS: 2025. november 14. 18:30
Az énekes azonban kiemelte, kávét mesterien készít.

Lassan a végéhez közeledik a Sztárban sztár All Stars idei évada. A versenyzők hétről hétre keményen, mindent beleadva készülnek arra, hogy a legjobbjukat nyújtsák a színpadon. Eddig csak egyénileg mutatták meg magukat, azonban a tizedik adásban már egy csoportos produkciót is színpadra tettek. Most pedig, a hétvégi, november 16-ai tizenegyedik adás során az énekesek egyéni előadásaik mellett egy páros produkcióval is készülnek majd. Ezek egyikében pedig Horváth Tamás nem akármilyen nyelven énekel majd: indiaiul.  

Indiai dallal készül Horváth Tamás a Sztárban Sztár All Stars következő adására.
Indiai dallal készül Horváth Tamás a Sztárban Sztár All Stars következő adására / Fotó: TV2 / hot! magazin

A 33 éves énekes nemrég arról nyilatkozott, a fellépések mellett a műsor szinte minden szabadidejét elveszi, ennek ellenére imádja az egészet. Adásról adásra bizonyítja, énektudásával sok külföldi sztárt utánozni tud. Ennek pedig köze lehet ahhoz, hogy megfogadta anno saját tanácsát is, miszerint a tehetség egy énekesi karrier során nem elég, kell hozzá a szorgalom is: 

A tehetség önmagában nem elég, ha nem tanulsz, nem fejlődsz.

 

Horváth Tamás őszinte vallomást tett

Az énekes elárulta, habár évek óta boldog házasságban, miután első látásra beleszeretett feleségébe, a konyha nem az ő terepe:

Nem szeretek főzni, én enni szeretek. Imádom a finom kajákat, ha nekem főzik. Kávét viszont jól készítek. Mesterbarista tanfolyamot végeztem.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.