Felrobbantotta az internetet ByeAlex vallomása, miután a zenész közösségi oldalán maga ismerte be: házkutatást tartottak nála, és kis mennyiségű kábítószert találtak a lakásában. A rendőrség is megerősítette, hogy a Csillag születik zsűritagját és zenekarának két tagját kábítószer birtoklásával gyanúsítják, de szabadlábon védekezhetnek. T.Danny ügye után itt az újabb drogbotrány a hazai zenei életben – sokan már azt kérdezik, vajon hol lesz a vége. A botrány nyomán a rajongók körében hatalmas felháborodás tört ki, sokan elfordultak tőle, és kemény szavakkal illették a zenészt.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája szerda reggel fél hétkor vonult ki ByeAlex otthonához, ahol – a hivatalos közlés szerint – „önként előadott, saját fogyasztásra vásárolt kokain” került elő. Az énekes a Facebookon azt írta, nem titkolózik, és mindenben együttműködött a rendőrökkel, de a közösségi oldalakon ez nem csillapította a kedélyeket. A kommentelők dühösek, csalódottak, és sokan példaképként számonkérik rajta a felelősséget:
„Példakép... sajnos Ti vagytok a fiatalok példaképei, a pillanatnyi örömöt hajszoljátok a felfújt életetekben, a kokain hozza el a boldogságot, és nagyon sok fiatal megy utánatok, néha a vesztükbe… Ti vagytok a jelenkor József Attilái, szomorú… Egyszer lesz gyereked, és ezeken a szereken fog élni… remegni fog a kezed. Példakép vagy több tízezer embernek, ezt soha ne téveszd szem elől!” – írta egy kommentelő, akinek szavai alatt több százan reagáltak hasonló véleménnyel.
Voltak, akik a családok tragédiáit emlegették fel, akiket kettészakított a kábítószer.
Nagyon sajnálom. Nem tudom, miért nyúlnak értékes fiatalok ilyen dolgokhoz. Az efféle pillanatnyi öröm a családnak, a hozzátartozóknak végtelen, gyógyíthatatlan szomorúságot okozhat. Vannak szülők, akik az ünnepnapokat zokogva a Farkasréti temetőben töltik évtizedek óta”
– írta egy megható hozzászólásban egy édesanya.
Sokan először nem is hitték el, hogy a hír igaz: „Azt hittem, az lesz a vége, hogy kamu... ott a macsek, meg a szép barátnőd! Ne tedd!” – írta valaki, aki szerint az énekes „mindent kockára tett”.

A Bors értesülései szerint a házkutatás a zenekar több tagját is érintette, és a rendőrség két másik személyt is azonosított a kokain beszerzési láncában: egy 45 éves budapesti férfit és egy 63 éves olasz állampolgárt. A nyomozás jelenleg is folyamatban van, ByeAlex pedig azt ígérte, minden új fejleményről tájékoztatni fogja követőit.
A zenész ugyan igyekezett higgadtan és őszintén reagálni a történtekre, de a közösségi oldalakon látható reakciók alapján rajongói bizalmát egy pillanat alatt elveszítette. A legtöbben csalódottságukat és haragjukat fejezik ki, hiszen sokak szemében ByeAlex eddig a fiatal generáció egyik legmeghatározóbb példaképe volt – most viszont éppen ez az imázs tört össze darabokra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.