Aurelio keményen üzent: „Felelőtlennek és bicskanyitogatónak tartom, aki arról rappel, hogy mennyit szív…"

A vidéki városokat elöntő droghullám és a kormány új, szigorított drogtörvénye mostanra országos beszédtéma lett – nem véletlenül. A jelenséget ezúttal egy olyan ismert ember vette szájára a Bors kedvéért, aki saját életében már megjárta a poklot, ma pedig józan apaként és családfőként figyeli aggodalommal, mi történik az utcákon. Aurelio Caversaccio hosszú utat tett meg: börtön, leszokás, gyerek, új élet – és éppen ezért különösen élesen látja, mi zajlik a fővároson kívül, ahol szerinte sokkal súlyosabb a helyzet, mint azt a budapestiek sejtenék.

Aurelio börtön utáni új élete: Már másképp látja a dolgokat, mint korábban

Aurelio nyíltan kiállt a szigorítás mellett, és nem kertelt: 

– mondta őszintén. Úgy látja, hogy ezek az anyagok mára annyira olcsók és könnyen hozzáférhetők, hogy sok függő számára meg van pecsételve a sorsa, amint először kipróbálta azt: „A függők inkább ezt veszik, mint az ételt, ha választaniuk kell. Nincsenek maguknál, teljesen zombivá válnak. A legnagyobb probléma, hogy ebből nagyon nehéz kijönni. Ezt saját tapasztalatból mondom, a börtön előtt voltak drogproblémáim, megjártam a poklokat".

Durva dolgot látott Mohácson

Aurelio szerint az új törvény nemcsak elrettentő erő lehet a fiataloknak, de azoknak is, akik egyszer már megégették magukat: „Ez egy nagy visszatartó erő lehet azoknak is, akik valaha nyúltak droghoz, jobban elgondolkodnak rajta, megéri-e”. A tévésztár nemrég Mohácson járt, és döbbenetes jelenetet látott: „A bevásárlóközpontban láttam, amit láttam. Egy srác tolta a babakocsit, de látszott rajta, hogy durván be volt állva” – árulta el.  Elmondása szerint az ilyen pillanatok mutatják meg igazán, milyen mélyre jutottak egyes közösségek: 

 – szögezte le.

A zenészek is felelősek szerinte

A zeneiparral kapcsolatban még keményebben fogalmazott, szerinte a példamutatásnak ma óriási súlya van. „A zeneiparban még nagyobb felelősség van az előadókon, mert a fiatal generáció rajtuk nő fel, nagyon nem mindegy, mit közvetítenek. Felelőtlennek és bicskanyitogatónak tartom, aki arról rappel, hogy mennyit szív…”

Aurelio megszólalásai egyszerre figyelmeztetnek és tükröt tartanak: így beszél egy olyan ember, aki már látta mindkét oldalát a függőségnek – a sötétséget és a kijózanodást. És most, apaként, józanként, tiszta fejjel mondja: valaminek tényleg változnia kell.