Sydney van den Bosch a várandóssága utolsó heteiben jár, és hamarosan megérkezik a kislánya. A leendő édesanya izgatottan, de hatalmas boldogsággal várja, hogy végre a karjában tarthassa első gyermekét, bár azt nem tagadja, hogy nem egészen alakult minden a terv szerint.
„A körülményekhez képest jól vagyok, de nem mondhatom, hogy a várandósságom a legideálisabban alakult. De hát ez nem kívánságműsor!” – kezdte a hot!-nak a kismama.
„Most épp a fészekrakó üzemmódban vagyunk, és szeretnénk mindent egyszerre megoldani, főleg az építkezéssel kapcsolatban. Ez persze elsősorban a kislányunkról szól, hiszen azt szeretnénk, ha egy olyan helyre érkezhetne, ami számára tökéletes.”
Tudom, hogy az első hónapokban bárhol jó lenne neki, akár egy egészen pici helyen is, de a szülők mindig a legjobbat akarják a gyerekeiknek, és ezalól mi sem vagyunk kivételek.
„Ennek ellenére most már ki merem jelenteni, hogy nem sikerült az, amit elterveztünk: bármennyire is szerettük volna, a kislányunk nem oda születik, ahová eredetileg akartuk.”
Sydney és a férje tavaly vásárolták meg a közös otthonukat, ám a felújítás során kiderült, hogy a házzal komoly szerkezeti problémák vannak, ezért le kellett bontani a falakat. A felújításból így teljes építkezés lett, amit végül újra elölről kellett kezdeniük – ráadásul a várandósság ideje alatt.
„Nagyon nehéz volt elfogadnom, hogy nem tudunk időben beköltözni. Most már nem merek semmit elkiabálni, de december 7-én töltöm be a harmincat, és titkon abban reménykedem, hogy a Mikulás meghozza nekem ajándékba a házunkat. Nyáron már álltak a falak, de azokat is le kellett bontani, mert a kivitelező olyan silány munkát végzett, hogy szinte életveszélyes lett.”
Ez érzelmileg is megviselt bennünket, hiszen volt egy vágyunk, amit el kellett engednünk, vagy legalábbis elhalasztanunk.
„Fejben kellett elfogadnunk, hogy most nem az történik, amit elterveztünk, de rengeteget tanultunk ebből: türelmet, kitartást, elfogadást és kompromisszumkészséget, amiben korábban nem voltam túl erős” – mondta Sydney.
A nehézségek ellenére Sydney életét most is sok boldog pillanat színesíti. Nemrég volt az első házassági évfordulójuk, amelyet a férjével, Benivel egy romantikus kiruccanással ünnepeltek az esküvőjük helyszínén.
„Megszöktünk három napra a Balatonra, és megbeszéltük a férjemmel, hogy minden évben itt ünnepeljük majd az évfordulónkat. Maga a szertartás egy közterületen volt, a Balaton partján, egy fűzfa alatt, és ez a hely mindig ott lesz nekünk; bármikor leülhetünk a padra, beszélgethetünk és nosztalgiázhatunk. Hihetetlen érzés volt, hogy tavaly még a közös életünk legszebb napját éltük át, most pedig hamarosan újabb mérföldkő vár ránk: megérkezik a kislányunk. Valahol olyan, mintha nagyon régen lett volna, közben mégis mintha tegnap történt volna.”
Bár a várandóssága utolsó heteiben jár, az egykori szerencselány továbbra is pörgős, ám a hátfájás már egyre gyakrabban jelzi, hogy ideje lassítani.
A jóslófájástól a hátfájásig, a kialvatlanságig mindent érzek már. Még az ágyban megfordulni is kihívás: nagyjából öt perc, mire sikerül!
– mesélte nevetve.
„Plusz 17 kiló jött rám, de egyáltalán nem érzem magam rosszul emiatt. Ez most nem az az időszak, amikor sanyargatni kellene magam: ha megkívánok egy kakaós csigát, bizony meg is eszem!”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.