Palvin Barbara neve mára már nemcsak Magyarországon, hanem világszerte ismert és elismert. A fiatal magyar modell kitartásával, tehetségével és egyedi szépségével írta be magát a divattörténelem nagy könyvébe.
Barbi egy átlagos magyar családban született a fővárosban és már egészen korán megmutatkozott benne a szépség és tehetség, hiszen csak tizenhárom éves volt, amikor Budapest utcáin sétálva felfedezte egy modellügynök, így már tinédzserként elkezdett jelentősebb divatbemutatókon és fotózásokon részt venni. Később olyan nagy divatházak és magazinok figyeltek fel rá, mint a Louis Vuitton, a Victoria’s Secret, az ELLE, vagy a Vogue. Bár a magyar divatvilágban már korábban is ismert volt, a világ legnagyobb kifutóin is hamar berobbant nemzetközi porondra.
A legnagyobb mérföldkő az volt számára, amikor a Victoria’s Secret angyalai közé választották, amely a modellvilág egyik legnagyobb elismerése. Bár hivatalosan nem volt „angyal”, de rendszeresen dolgozott a márkával, és az egyik legismertebb arcává vált a kampányaiknak. Barbiról egy időben sokan bántották akkoriban, hogy a modellvilágban ő nem elég vékony, a világ másik fele azonban teljes mellszélességgel kiállt mellette, hogy ő épp ettől annyira különleges.
Barbi stílusa sokszínű, ugyanakkor mindig tükrözi a személyiségét. A vörös szőnyegen gyakran választ elegáns, nőies ruhákat, amelyek kiemelik természetes vonásait és hosszú lábait, utcai viseletében pedig inkább a laza, fiatalos, mégis trendi darabokat kedveli. A gyönyörű modell mindig két lábbal a földön járt, sosem szállt fejébe a dicsőség és a világhírnév ellenére sem vesztette el a humorát. Előfordult például, hogy megbotlott a vörös szőnyegen, de soha nem csinált ügyet belőle, mosolyogva pózolt tovább a fotósoknak.
Palvin Barbara férjével való megismerkedése óta sem változott meg, mindig mindketten jókedvűen és láthatóan teljes harmóniában jelennek meg a nyilvános eseményeken. Barbi kiváló példa arra, hogyan lehet egy gyönyörű magyar lányból nemzetközi szinten elismert modell. Palvin Barbara Instagram oldalán mindig megosztja az aktuális fotózásain készült képeket, ezúttal a régiek közül válogattunk.
Napjainkban pedig szebb mint valaha, bár nehéz eldönteni, melyik fotóján a legdögösebb.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.