Szombat este elkezdődnek a Megasztár 2025 élő show-i, amit nemcsak a versenyzők, de alighanem a nézők is izgatottan várnak. Az idei évadban új szabályok léptek érvénybe. A Megasztár zsűritagjai ugyanis mesterek, akik a válogatók során saját csapatot alakítottak ki. Három-három versenyzővel indulnak tehát az első élő adásban: kivéve Tóth Gabit, aki a vigaszágas szavazásnak köszönhetően négy versenyzővel készülhetett a nagy megmérettetésre. Az énekesnő a Borson keresztül fontos kérést fogalmazott meg a nézők felé.

A Megasztár Tóth Gabi számára nosztalgikus terep, hiszen húsz évvel ezelőtt ő maga versenyzőként állt a színpadon, most pedig mesterként dönthet a tehetségek sorsáról. Ez izgalmas, felelősségteljes feladat, s ismerve a nagy szívét, nemcsak az énekhangok trenírozására fektet majd nagy hangsúlyt, hanem a versenyzői lelki világát is szeretné felkészíteni. Lévén az egyik legmegosztóbb magyar híresség, Gabi sokszor volt már céltáblája az utálkozó kommenteknek. Bár ő maga már megedződött, versenyzőit mindenképpen megóvná ettől az elkeserítő jelenségtől.
Tóth Gabi most a Borson keresztül szól a nézőkhöz, szavazókhoz, és főleg a kommentelőkhöz.

„Szeretném megkérni a kedves nézőket, nem is az én jó létemért, hanem a versenyzők kedvéért, hogy legyenek kedvesek” – kezdte. „Ők most kezdték ezt: nemrég még ők is ugyanolyan nézők voltak, mint a tévé előtt ülők, most pedig belecsöppentek ebbe az új világba. Kérek mindenkit, hogy ne bántsák őket kommentekben” – fogalmazta meg Gabi, utalva saját csapatára, de természetesen a Megasztár 8 összes versenyzőjére is.
A szavazatok mellett persze, azzal támogassák őket, hogy ha nem tudnak jót írni, legalább rosszat ne írjanak!
− kérte Gabi, aki megújult külsővel tért vissza a válogatók után.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.