A Megasztárt már az első évad idején szívébe zárta a közönség, a műsor népszerűsége azóta is töretlen. A nyolcadik évad döntős mezőnye óriási izgalmak mellett alakult meg és már gőzerővel készülnek a szombati, első élő showra.
Az idei széria ezúttal is tizenhárom versenyzőt vonultat fel a döntős mezőnyben, akik közül valaki megnyeri majd a 2025-ös “Év hangja” címet és besöpri az ezzel járó dicsőséget és nyereményt. A fődíj nem más, mint 40 millió forint, fellépési lehetőség a 2026-os Strand fesztiválon és egy ösztöndíj egy három éves képzésre a Kodolányi János Egyetemen. Az énekesek kemény küzdelmeken vannak túl, több ezer jelentkező között álltak helyt az előválogatókon, majd bizonyítottak két körben tehetségüket- a középdöntőn csoportfeladatban és párbajon is. Nem adták fel, megmutatták önmaguknak és mesterüknek is, hogy helyük van a legjobbak között.
A Megasztár zsűrije már teljesen felkészült, nekik sem volt egyszerű a kihívás, hiszen idén már csapatokban kell mentorálniuk az énekeseket. Tóth Gabi csapatában Bura Constance, Balogh Krisztofer és Jánoki Márió, Herceg Erikánál Kedl Olívia, Németh Bea és Ádám Attila, Marics Peti csapatában Lengyel Johanna, Bíró Csongor és Majthényi Zsombor (PYFU), Curtisnél pedig Frank Annamária Anami, Balogh Rikárdó és Kökény Lali menetel tovább az élő show-kban, akik a Megasztár házban már elfoglalták új, ideiglenes otthonukat és meg is kezdték a felkészülést.
A Megasztár házba való költözéskor a Bors munkatársai is jelen voltak, az énekesek pedig örömmel mesélték el tapasztalataikat. Németh Bea például elárulta, hogy mindenki nagyon kedves bent.
Tök cukik, úgyhogy ebből nem lesz probléma. A kupi az már egy picit tényleg érdekesebb kérdés
– mondta nevetve. Lengyel Johanna az elején egy picit megijedt attól a túlzsúfoltságtól, ami a házban várt rá, de alapvetően nagyon lelkesen vágott bele a kalandba.
A kupiból vannak problémák tényleg, én azért szeretem, amikor megvan a rend, főleg, amikor ilyen sokan vagyunk. Alakulunk, alakulunk
Megasztár első élő show, október 25-én a TV2-n!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.