Kapi Levente elfogadta betegségét: A mai napig szakemberhez jár

Kapi Levente
PUBLIKÁLÁS: 2025. október 23. 12:30
Az influenszer a mai napon tartja saját színházi darabjának utolsó előadását. Kapi Levente lapunknak beszámolt mentális egészségéről is, ami miatt több önfejlesztő kurzusra is járt.

Kapi Levente a Farm VIP-ben tett kalandozásai után most utolsó színházi előadására készül a Vasárnapi Ebéd című darabjával. Az influenszer arról is beszámolt, hogy sokáig küzdött mentális problémákkal, mint ismert, bipoláris zavarban szenvedett. Levente most inkább az igazság keresésével tölti idejét, amellett, hogy előadásokat tart és folytatja önfejlesztő kurzusait.

Kapi Levente
Kapi Levente Farm VIP-ben való szereplése egy görbe tükröt mutatott magának, ami nem tetszett az influenszernek (Fotó:  TV2)

Komoly érzelmek vannak Kapi Leventében a mai produkció előtt, mivel nem egy szimpla előadásról van szó számára, hanem annál sokkal többről.

Másfél évig viszonylag sokat játszottuk ezt a darabot és ez egy igazi szerelem projekt volt. Egyszer megálmodtam ezt az egész családot, amire a mai napig úgy tekintünk mindannyian, mint a gyerekünkre

– árulta el a Borsnak az influenszer, akinek megszakad a szíve, amikor eszébe jut, hogy soha többet nem fognak ezzel a produkcióban kiállni a nézők elé.

Kapi Levente előadások előtt a mai napig lámpalázas

Kiváltképp izgulok most, de mindig lámpalázas voltam, ami nem is csillapodott. Bármennyiszer játszottam ezt a darabot, valahol mindig ott motoszkált bennem ez a fura érzés

– mesélte az influenszer, aki elmondása szerint mindent beleadott, hogy jól sikerüljön a mai produkció.

Kapi Levente
Kapi Levente modellként nemzetközi sikereket ért el (Fotó: Instagram)

Kapi Levente a televíziós műsor után kapott hideget-meleget a rajongóktól. Ezután belátta, hogy nem neki kell meggyőznie ezeket az embereket, mivel maguktól is képesek változni.

Akkor már egy jó ideje foglalkoztam az önfejlesztéssel, ami az elején leginkább a mentális egészségemet segítette. Ami legjobban zavart, hogy olyan emberektől kaptam a legtöbb kritikát, aki a műsor előtt nem is tudta, hogy ki vagyok

– fejtette ki be lapunknak az influenszer, aki azóta megbékélt magával és megtanult együtt élni bipoláris személyiségzavarával. Elmondása szerint a mai napig jár kurzusokra, mivel ez egy véget nem érő folyamat.

Kapi Levente TikTokon indít sorozatot

Nem utasítanék vissza egyértelműen egy televíziós szereplést, csupán a reality világa olyan, amivel nem tudok azonosulni. Persze ott is vannak normálisak, viszont szeretnék visszahozni egy emelkedettebb humort. Nagy álmom, hogy forgassak egy sorozatot is, amit a közösségi oldalamon már elkezdtem

– mondta az influenszer, akinek nem tetszett az a kép, amit a Farm VIP műsorában látott magáról. Kapi Levente kiemelte, hogy nem a műsorral volt a hiba, hanem sokkal inkább azzal a műfajjal.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.