A Házasság első látásra 2025-ös évadában a nézők egy újabb ismerős arccal találkozhattak, Miló Viki után, ugyanis Brem Laci is visszatérő szereplőként állt oltár elé. Az üzletember úgy döntött, ismét a szakértői csapatra bízza, hogy megtalálják a hozzáillő hölgyet, akivel akár szerelembe is eshet. Persze a legtöbben nagyon kíváncsiak arra, hogy a Házasság első látásra 1. évadának közönségkedvence miért döntött így, amit most a Borsnak el is árult.

A Házasság első látásra Brem Laci számára nem csak hatalmas kihívást, de óriási kalandot is jelentett, így nem volt kérdés, hogy az első sikertelen próbálkozás ellenére szívesen belevág még egyszer.
„Azt gondolom, hogy ez egy őrült nagy kaland, tele izgalmas élményekkel, és miután hallottam, hogy idén lesznek újítások is, és még izgalmasabb lesz a műsor, azt gondoltam, hogy örömmel belevágnék még egyszer. De persze nem csak az új élményeket vártam, mert egy ilyen műsorban az ember mindig titkon reméli azt, hogy ha minden úgy sikerül, tényleg a társad lehet a való életben is” – kezdte boldogan Laci.
A férj persze azt is jól tudja, hogy ez a helyzet tele van nehézségekkel is, sok esetben olyasmivel, amire nem is gondolnánk.
Ez egy nagyon intenzív műsor, ahol 6 hét alatt nagyon sok mindent élünk meg, főleg egy idegen emberrel. Ez a műsornak egy plusz nehézsége, hogy miközben haladsz a kis utadon, figyelnetek és vigyázzatok kell a másikra. Sok esetben jöhetnek elő olyan dolgok, amire te sem számítasz, miközben ott van melletted a társad, aki egy idegen, de a feleséged, és akivel óvnotok kell egymást az ilyen helyzetekben is
– mesélte őszintén.

A Házasság első látásra 2024-es évadai után az is nyilvánvalóvá vált, hogy milyen fontos a nyitottság, hiszen bár a „nagy visszatérő” némi hendikeppel indult az esküvőn, de ezen a szemléletmódjával gyorsan fordított.
„Ez egy teljesen új szituáció volt számomra is, sőt, még egy kis hátrány is volt, az, hogy már szerepeltem, mert megkérdőjeleződött, hogy valóban őszinte vagyok-e. De én itt is nyitottan, teljesen őszintén őszintén indultam, ráadásul talán annyi volt mondhatni előnyöm volt, hogy én már úgy álltam oda az oltárhoz, hogy azonnal a legjobbat fogom keresni a menyasszonyomban” – árulta el Laci.
Szerintem ebben az esetben leginkább a pozitív tulajdonságokat kell fürkészni, amik kapcsolódási pontok lehetnek egy másik emberrel, és azokra koncentrálni. Szóval megpróbáltam minden negatívat elengedni, és fel voltam készülve arra, hogy nem azt a hölgyet fogom az oltár előtt találni, aki külsőre és belsőre is száz százalékban az az ember, akire vágyom, mert ez nem így működik
– tette még hozzá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.