A műsor tegnapi döbbenetes fordulattal zárult, hiszen a szereplők számára is váratlanul egy hetedik pár is oltár elé állt. Ráadásul a rendhagyó esküvőn a menyasszony sétált végig először a sorok között, aki nagyon megijedt, amikor rájött, senki sem tudja ki is a jövendőbelije. Azt persze látta, hogy a szedett-vedett násznép között két ismerős arc is feltűnt, ugyanis a Házasság első látásra 2024-es évadának sztárjai Kabai Andris és Szandavári Gergő is megjelentek a nagy napon. Ebből pedig már sejthető volt, hogy a vőlegény is egy visszatérő szereplő lehet, de még így is rengetegen meglepődtek a kilétén.
Brem László Góbi Hilda férjeként szerepelt már egyszer a kísérletben, ám az a kapcsolat végül válással végződött. De a romantikus férfi továbbra sem mondott le az igaz szerelemről, sőt úgy döntött jelentkezik a Házasság első látásra 2025-ös évadába is, ahol most oltár elé is állt. Nem csak a násznép, de Tóth Bettina, akit a nézők csak Zaviraként ismerhetnek, is teljesen ledöbbent.
Jézus Mária! Én említettem előtte a szakértőknek, hogy nekem nagyon tetszett mind Laci személyisége, mind a viselkedése, ahogy kezelte a dolgokat, de nem gondoltam, hogy egy az egyben megkapom őt
– mondta boldogan az esküvő után.
„A kapcsolatunkat viszont lehet, hogy meg fogja nehezíteni, hogy végignéztem Laci első házasságát. Elég sok részletet láttam, és nem tudom, hogy mennyire fogom ezeket felhozni, vagy mennyire égett ez bele az agyamba” – tette hozzá felocsúdva az első meglepetésből.
Az újdonsült férj is szeretné, ha hátrahagyhatná az első házasságát, és második felesége nem az alapján ítélné meg, ami akkor történt, annak ellenére, hogy épp emiatt „kérte” őt a Házasság első látásra szakértőitől.
„Köztudott, hogy nekem már volt egy házasságom itt a nagy nyilvánosság előtt, de nagyon szeretném, ha múltról nem beszélgetnénk, mert ha a múltba kapaszkodunk, akkor nem tudunk előre lépni. Úgyhogy én erre a történetre szeretnék most koncentrálni” – jelentette ki Laci.
Bár abban a menyasszony rokonai és barátai is teljesen egyetértettek, hogy a vőlegény tökéletesen megfelel Zavira ízlésének, ám az édesapa nem teljesen elégedett a vejével. Brem Laci kora ugyanis nem éppen ideális szerinte, mert így 17 év van a friss házasok között.
Akárhogy matekozok, nem sok év van közöttünk Lacival, és ő a lányomat veszi el. Ez azért most engem egy kicsit intenzíven ért
– mondta némi elégedetlenséggel az édesapa.
Tény, hogy a pár ugyan később kezdett bele a kísérletbe, de valamivel könnyebb dolguk van azáltal, hogy a feleség szinte „megrendelte” magának az ideális, vagy legalábbis annak tűnő férjet. Persze az korántsem biztos, hogy ez minden esetben segíteni fog, de Fűzfa Rita igyekezett minél több tanáccsal ellátni a fiatal feleséget.
„Ne aggódj, helyre fog rakni, ha úgy alakul. Tizenvalahány éve ismerem már Lacit, és tudom milyen. A határai nagyon ki vannak tolva, ezért azt gondolom, hogy nem fog sem elsőre, sem másodikra kiakadni. Meghallgatja a dolgokat, csinálja, alkalmazkodik, és ha már nagyon zavarja valami, akkor fog odaállni, és megmondani”
– magyarázta Zavirának.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.