Kovács Renáta a Házasság első látásra második szériájában robbant be a köztudatba, noha TikTok-csatornáján már korábban is jelentős követőszámmal rendelkezett. A fekete hajú fiatal lány néhány héttel ezelőtt egy titokzatos férfi oldalán tűnt fel közösségi oldalán, akiről ezidáig még nem nyilatkozott, most azonban megtörte a csendet.
Reni és a rejtélyes úriember - akinek a keresztnevét nem tudjuk, csak annyit, hogy “Á” - egy közösségi eseményen ismerkedtek meg egymással, ahová a lány el sem akart menni.
Másnap költöztem volna az új otthonomba és már minden gondolatom ekörül forgott. A tesómék győztek meg, hogy menjek el, így végül beadtam a derekam. Aztán pont az esemény végén, amikor indultunk volna haza, megálltunk még az egyik standnál melegszendvicsezni, közben pedig nem is figyeltem semmire, a telefonomat nyomkodtam. Aztán egyszer csak felpillantottam és megláttam a másik standnál egy gyönyörű szépfiút
- kezdi Reni, aki azonnal oda is súgta testvérének, hogy milyen jóképű. „Én alapvetően elég válogatós vagyok, ritkán akad meg a tekintetem bárkin is. Aztán a tesómék jelezték, hogy ismerik őt, és mint kiderült, én is ismertem még régről, de legalább tíz éve nem tudtam róla semmit. Tíz évvel ezelőtt láttam utoljára, akkor még tinédzser volt, mostanra viszont férfi vált belőle“ - meséli Reni. A csinos híresség elárulta, hogy a srác szintén emlékezett Renire, sőt mi több, követte, hogy mik történtek vele.
Kezembe vettem az irányítást és ráírtam az egyik közösségi oldalon, korábban soha nem csináltam ilyet. Ebből aztán elindult egy beszélgetés, amit később telefonbeszélgetések váltottak, míg végül szeptember 19-én tudtunk találkozni először, innentől indult el a mi kis történetünk.
“Á” egyébként annak ellenére, hogy meglepődött - saját bevallása szerint eleinte még azt is hitte, hogy csak valami viccről van szó - nagyon örült a lány kezdeményezésének. Kovács Reni elárulta, hogy már elsőre érezték mindketten, hogy nagyon jól sikerült a találkozó.
Nagyon hasonló értékeket képviselünk, így az első találka tényleg olyan volt, mint egy igazi filmes randi. Aztán egyre sűrűbbek lettek a találkozások és most már az egyhónapos fordulónkat ünnepelhettük
- áradozott HEL Reni. Az újdonsült pár egyébként egy wellness hétvégére is elutazott kettesben, amivel Reni lepte meg a fiút. Az egykori feleség bevallotta, hogy bár eddig hat komoly kapcsolata és egy házassága volt, egyiknél sem voltak ennyire rövid idő alatt ilyen komoly érzései, mint most.
Kovács Reni szerint az ember mindig magában hordozza a korábbi kapcsolatai sémáit, akár pozitív, akár negatív, ehhez pedig hozzáadódik még az is, hogy az elmúlt években egyre többen ismerték őt fel az utcán, ami miatt egy kicsit elkezdte óvni a magánéletét. „Nekem a Házasság első látásra óta nem volt kapcsolatom, Peti volt az utolsó.”
A követőim már egy ideje szerették volna tudni, hogy mi van velem, ezért nem állt szándékomban eltitkolni, de egy kicsit szerettem volna megtartani magamnak a mi kis titkunkat, meg persze szerettem volna biztosabb lenni saját magamban is. Érdekes egyébként, hogy amióta együtt vagyunk, kevesebben jönnek oda hozzánk, amiből azt látom, hogy tiszteletben tartják a közös pillanatainkat és ez nagyon jól esik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.