Curtis kifakadt: „Ez egy k*rvára elb*szott szavazás volt"

Megasztár
PUBLIKÁLÁS: 2025. október 26. 21:30
A Megasztár mestere mérhetetlenül csalódott volt az első élő show után. Curtis szerint igazságtalan döntés született.

A TV2 Megasztár nyolcadik évadának első élő show-ja mindent hozott, amit egy zenés tehetségkutatótól elvárhat a közönség: feszültséget, drámát, meglepetést és dühöt is. A szombat esti adás végén Curtis, azaz Széki Attila volt az, aki aligha tudta megőrizni a hidegvérét. Két versenyzője, Frank Annamari (Anami) és Balogh Rikárdó is búcsúzott, ami nemcsak szakmailag, hanem érzelmileg is mélyen érintette a mestert. Az este során tizenhárman léptek színpadra, de csak tízen juthattak tovább – a döntés azonban sokak szerint, és főleg Curtis szerint, nem tükrözte a valós teljesítményt.

Curtis
Curtis Megasztár csapata hamar megfogyatkozott (Fotó: Markovics Gábor)

Curtis kifakadt: Nem érti a szavazást

Nem érzem magam hibásnak. Rikárdó sokkal jobban rappelt, mint P.Y.F.U, igaz, Anami nem nyújtotta a legjobb formáját, hallottam már tőle jobb produkciót, de semmiképpen nem érdemelte meg a kiesést” – fakadt ki a rapper, aki láthatóan nehezen dolgozta fel a történteket. A zsűritag úgy érezte, hogy az adás során nem a zenei teljesítmény döntött, hanem az érzelmek: 

Azt érzem, hogy máltai szeretetszolgálat volt a mai adás, sajnálatból juttattunk tovább énekeseket. Elképesztően csalódott vagyok, értetlenül állok az egész előtt

 – tette hozzá csalódottan akinek éppen szombaton debütált új dala, Ez ma a sláger címen.

Nem engedi el a büszkeségei kezét

A mester ugyanakkor nem hagyja magukra tanítványait: „Mindkettőjüknek elmondtam, ameddig ők is szeretnék, természetesen a saját kiadómban, a C4 Records-nál helyük van. Ha nem a Megasztár, majd én egyengetem az útjukat" – mondta, jelezve, hogy hisz a kiesett versenyzők jövőjében, és nem engedi, hogy a tehetségük elvesszen.

Kökény Lali
Curtis Kökény Lali sikerében bízhat már csak (Fotó: Markovics Gábor)

Minden idejét a versenyzői és a műsor kötik le

Curtis a műsor során is mindent beleadott: saját bevallása szerint az utóbbi hetekben minden idejét a versenyzőinek szentelte:

 Ennél nem lehet keményebben dolgozni, mert minden időmet a versenyzőimre és a műsorra szántam. Igen, több időm lesz így Lalira, őt egyébként is döntős versenyzőnek érzem az első pillanattól kezdve. Ma is elképesztő produkciót nyújtott

 – méltatta egyetlen talpon maradt versenyzőjét.

Lali egy Michael Jackson-számmal állt színpadra – Curtis szerint ez az egyik legkockázatosabb választás, mégis sikerült megnyernie vele a közönséget: „Egy Michael Jackson számmal csak veszíteni lehet, de Lali nyert. Alázatos, tele van zenével, megnyerjük vele” – dicsérte versenyzőjét a rapper, aki ezzel egyértelműen jelezte, hogy továbbra is elszántan küzd a győzelemért.

Curtis
Curtis néha úgy érezhette másik mozit néz (Fotó: Markovics Gábor)

Tízen folytatják a küzdelmet a 40 milliós fődíjért

A győzelem azonban most nem tudta enyhíteni a veszteség okozta fájdalmat. Curtis szerint ő mindig a valós teljesítmény alapján zsűrizett, és továbbra is ezt tartja szem előtt, de a tegnapi eredmény számára felfoghatatlan marad. „Nem voltam elfogult, elmondtam, ha a versenyzőim hibáztak. Ezután is a realitás talaján zsűrizem, de továbbra sem értem Anami kiesését” – mondta, majd hozzátette: 

Nagyon-nagyon mérges vagyok, ez egy k*rvára elb*szott szavazás volt

A Megasztár tehát rögtön az első élő show-ban megmutatta, mennyire kiszámíthatatlan tud lenni. A mesterek közül Marics Peti és Herceg Erika egyelőre hibátlanul halad tovább, mindketten három-három tanítvánnyal vágnak neki a következő hétnek, míg Curtis immár egyetlen emberre, Kökény Lalira építhet. Tóth Gabi is három emberrel folytatja, Balog Krisztofer kiesése után. A tét egyre nagyobb, a feszültség pedig érezhetően nő – a következő adásban pedig újabb tehetségektől kell elbúcsúznunk.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.