Hartai Petra súlyos sokkot élhet át - Törölte közösségi oldalait is

tragédia
PUBLIKÁLÁS: 2025. szeptember 08. 20:00
Koós Boglárka tragédiája az egész országot megrendítette. A fiatal színésznőt kolléganője, Hartai Petra találta meg a végzetes pillanat után – a tragédia óta Petra teljesen eltűnt a nyilvánosság elől.

Hartai Petra számára egyetlen pillanat mindent megváltoztatott: ő volt az, aki rátalált szeretett kolléganőjére, Koós Boglárka színésznőre a végzetes öngyilkossági kísérlet után. Bár a színésznőt azonnal kórházba szállították, és egy ideig úgy tűnt, van remény, a 27 éves művész szíve végül örökre megállt. Tragikus távozása mély nyomot hagyott nemcsak barátai és kollégái, hanem az egész színházi világ lelkében is.

Hartai Petra, Koós Boglárka
Koós Boglárka öngyilkossági kísérlete után, Hartai Petra eltűnt a közösségi oldalakról (Fotó: Kunos Attila)

Hartai Petra – A színház fiatal tehetsége

Hartai Petra színésznő a Budaörsi Latinovits Színház társulatának fiatal tagja, akit eddig elsősorban színpadi szerepei miatt ismerhetett a közönség. Szerepelt többek közt: az Őrült nők ketrece című előadásban, a Szent Iván-éji álomban, de a filmvásznon is bizonyított például az Oltári csajok című filmben is. Kollégái szerint szorgalmas és elkötelezett művész. A 33 éves színésznő jelentős díjakkal büszkélkedhet, és szerepei – legyenek színpadi vagy filmszerepek – mindig mély átéléssel, női erővel és finom árnyaltsággal szólnak a nézőkhöz. 

Hartai Petra Instagramja is eltűnt 

A tragédia után sokan észrevették, hogy Hartai Petra eltűnt a közösségi platformokról. A több ezer főt számláló profiljai, bejegyzései és fotói nyomtalanul eltűntek – mintha kivonta volna magát a nyilvánosság digitális világából. Pszichológusok szerint ez teljesen érthető reakció: a közösségi média állandó visszhangja, az üzenetek és kérdések folyamatos felidézése újabb sebeket ejthetett volna rajta. A digitális visszavonulás ezért gyakran a feldolgozás első lépéseként jelenik meg, önvédelmi mechanizmusként.

Hartai Petra
Hartai Petra színésznő talált rá Koós Boglárkára (Fotó: Mediaworks Archívum)

A trauma pszichológiai oldala

Korábban egy szakember nyilatkozott a Borsnak a tragédia kapcsán: egy ilyen helyzetet még szakemberként is rendkívül nehéz feldolgozni.

 Egy befejezett öngyilkossági helyzettel szembesülni érzelmileg annyira szélsőségesen megterhelő helyzet, amire szinte lehetetlenség felkészülni. Ez még egy szakember számára is komoly mentális megterhelést jelent, nemhogy egy átlag ember számára

 – fogalmazott Drelyó Ágnes, pszichológus.

Ha pedig az áldozat közeli kolléga, barát, a trauma akár poszttraumás stressz szindrómához (PTSD) is vezethet: bűntudat, szorongás, emlékvillanások, álmatlanság.
 

A megtaláló gyakran súlyos sokkot él át, akár traumát is, egy pszichológus pedig segíthet feldolgozni a történteket, és megelőzni a poszttraumás stressz szindrómát

– zárta a szakember.

Koós Boglárka halála után hosszú folyamat kezdődik

Az hogy Koós Boglárka meghalt, nemcsak a színházi világot, hanem közvetlen környezetét, köztük Hartai Petrát is mélyen megrázta. A fiatal színésznő „digitális eltűnése jól mutatja, milyen súlyos lelki teherrel kell szembenéznie. A szakemberek szerint ez a reakció természetes, ugyanakkor hosszú és nehéz gyógyulási folyamat vár rá. A tragédia egyúttal arra is rámutat: mennyire fontos a mentális egészség védelme, a közösségi támogatás, és az, hogy senki ne maradjon egyedül a legnehezebb pillanataiban.

Bajban van vagy tud olyanról, aki bajban van? Van segítség!

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot! Amennyiben Ön akár szóbeli, lelki, fizikai bántalmazás, szexuális erőszak vagy csalás, akár online csalás áldozata, joga van a segítséghez! Jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, bármelyik Áldozatsegítő Központban vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon, de hívhatja a 0-24 órás áldozatsegítő vonalat, a 06 (80) 225-225-ös számot is.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.