Nánási Pál és Ördög Nóra kapcsolatát sokan tökéletesnek gondolják, hiszen nem nagyon lehetett hallani arról, hogy szakítani szerettek volna. Ám nem meglepő módon náluk is voltak hullámvölgyek, még akkor is, ha erről egyáltalán beszélnek.
A Nóri egy olyan hihetetlen energiákkal teli nő, hogy az valami eszeveszett. Gyakorlatilag soha, de soha nem fogynak el az energiái, és ebből a szempontból nehéz nekem, mert eleve én egy férfi vagyok, aki lelassultabb. A gondolataim is kevésbé gyorsan jönnek, mint az övéi, és a hétköznapjainkban is lassabban mozgok. De ez előre húzott engem rettenetesen. Eleinte pont ehhez volt nagyon jó kapcsolódni. De most már, 52 évesen kicsit úgy lassítanék. De Nóri iszonyatosan megy még. 4-5 óra alvással simán hetekig úgy van el, hogy csak nézek, hogy ezt hogy? Nem is látszik rajta
– mesélte Palikék Világában Nánási Pál.
A fotós elárulta, általában a konfliktusaik abból vannak, hogy Nóra nem lassít, mindehhez pedig az is hozzájárult, hogy a műsorvezető közszereplői jelentősége az évek során egyre nagyobb súlyt nyert. A szakmai sikereket és a tempóbeli különbségek mellett egy másik dologgal is meg kellett küzdeniük, egy családi tragédiával.
– Két éve veszítettem el apukámat, ami nagyon-nagyon nehéz dolog volt nekem. Én nagyon elkezdtem összetöpörödni saját magamon belül, és akkor kettőnk között megszakadt valami, a vlogokban talán ennek hangot is adtunk. Úgy egy picit eltávolodtunk egymástól. Apukám elvesztése úgy megbillentett, mint a csuda. Nyilván Nórira támaszkodtam, ami azért őt is nyomta kicsit, úgyhogy az elmúlt két évünk nem volt egyszerű. De most már, hála a jó istennek, körülbelül másfél év terápia után – ez egy ilyen gyászterápia volt – mára minden jó - mondta Nánási Pál.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.