Zalatnay Cini még bőven bírja szuflával, de azt mondja, badarság lenne azt hinnie, hogy ez az idők végezetéig így marad.
Nem arról van szó, hogy szeretne hátradőlni és a semmittevésbe süppedve élvezni a nyugdíjas éveket, csupán arról, hogy tudja, egy ponton túl tudomásul kell majd vennie, hogy a több mint hat évtizednyi színpadi jelenlét már több, mint elég. Szóval igen, Zalatnay Cini lélekben már rálépett az elengedés útjára.
„Az elmúlás nem foglalkoztat, de a visszavonulás gondolata igen. Persze meglehet, hogy ez a kettő, egy és ugyanaz, vagy legalábbis lehetnek átfedések. Mondjuk úgy, hogy már látom a pályám végét és bele is fogok halni, de hellyel közzel felkészültem arra, hogy a tényleges vég nem a színpadon fog érni. Pedig fiatalon, sőt évtizedeken keresztül úgy gondoltam, hogy az az igazi rock&roll az, ha az ember lánya százévesen, egy élő zenekaros nagy koncerten az utolsó tiszta hang után lerogy és…”
- merengett a Borsnak Zalatnay Sarolta, aki egy MVM Dome-os koncerttel koronázná meg a pályafutását.
Durva történetet mesélt el a múltjából a szaxofonos énekesnő. Marcellina nem volt több 18-19-évesnél, amikor az ORI (Országos Rendező Iroda) büféjében egy agg férfi megkörnyékezte őt. Felajánlotta, hogy leszervez neki egy bécsi fellépést, így külföldön is meg tudná csillogtatni a tudását. Persze némi ellenszolgáltatásért cserébe!
„Rohantam le, kerestem ezt az embert, aki egyébként már nincs közöttünk. Megtaláltam nagy nehezen, mondtam neki, hogy nem is tudom, hogyan köszönjem meg ezt a segítséget. Jéghideg szemmel rám nézett, és azt mondta, hogy ő már öreg, így nem b*sz meg, úgyhogy elég, ha lesz*pom”
– hangzott Marcellina döbbenetes vallomása.
Már javában zajlanak a Megasztár következő, szinte teljesen megújult évadának munkálatai, a zsűritagok rengeteg embert meghallgattak már a jelentkezők közül. Curtis, Tóth Gabi, Marics Peti és Herceg Erika várják, hogy megérkezzenek az aranytorkú énekesek, de most őket is nagyon meglepte, hogy ki lépett a színpadra.
Meglátogatta a Megasztár zsűritagjait a TV2 Média Csoport CCO-ja, Fischer Gábor, vagyis a "Főni", hogy megnézze, hogyan haladnak a munkálatok, milyen a hangulat – a kezdeti megrökönyödés után pedig rögtön feloldódott mindenki, és elkezdtek poénkodni vele Curtisék.
"Többen kérdeztétek, hogyan telik egy átlagos munkanapom… hát most elhoztam belőle Nektek egy részletet. Legutóbb a Megasztár castingján jártam, ahol a megújult zsűrivel, Tóth Gabival, Herceg Erikával, Curtisszel és Marics Petivel beszélgettünk pár szóban az új évadról. Várjátok már? Ki a kedvencetek a zsűritagok közül?"
– írta az erről készült videóhoz Fischer Gábor.
Sokan joggal aggódhattak a művésznőért, hiszen június közepén fekete-fehér fotóval osztotta meg rajongóival, hogy súlyos veszteség érte.
A követők csak sejteni vélték, hogy Ildi egy közeli hozzátartozóját veszíthette el, de akkor nem nyilatkozott a témában. Pár nappal később pedig újabb tragédia érte: ekkor Mátyás Szabolcs, mikrobiológus és gitáros zenésztársát veszítette el, erről egy posztjában szűkszavúan így írt:
„Drága Szabi, túl korán mentél el... Nincsenek szavak…”
Az énekesnő hétfő este legújabb Facebook bejelentkezésével egy szívszorító fotót tett ki, amelyet profilképnek is beállított. A képen egy oltár és vélhetően édesanyja fiatalkori fotója látható, gyönyörű fehér csokor és egy égő gyertya mellett. A kommentekből kiderül, amit már eddig is sejteni lehetett: Keresztes Ildikó gyászol: az édesanyját veszítette el. A bejegyzés cikkünk megjelenésekor is sok száz együtt érző hozzászólást és rengeteg részvétnyilvánítást kapott. Hogy a kép magán a temetésen, vagy egy megemlékező gyászmisén készült, egyelőre nem derült ki.
Keresztes Ildikó édesanyja egyébként két éve idősek otthonában élt, korábban ugyanis már kiderült, hogy demenciával küzdött, ezért Ildi biztonságosabbnak látta, ha szakszerű gondozókra bízza az édesanyját.
DJ Antonyo már évek óta hazai zenei élet megkerülhetetlen alakja, hiszen karrierjét még 1997-ben kezdte, karrierje pedig meg nem másnak köszönhetően indult be, mint Bárány Attilának.
A népszerű zenészért most azonban nagyon aggódnak a rajongó, miután kiderült, hogy a héten motorbalesetet szenvedett. Az esetről maga a Rádió 1 sztárja számolt be a Facebook-oldalán.
Kedden sajnos motorbalesetem volt, hirtelen megállt előttem a sor, én pedig utolértem egy kisteherautót a motorral
– fejtette ki bejegyzésében a WORLD IS MINE Radio DJ-je, aki szerencsére megúszta orrtöréssel és kisebb agyrázkódással.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.