Ilyés Attila már 10. napja várja haza feleségét, aki július 21-én tűnt el fényes nappal a közös soproni lakásukból. A pár két éve érkezett Sopronba azzal a céllal, hogy új életet kezdjenek ott egymással. Attila egy építőipari cégnél talált magának munkát, burkolóként dolgozik, felesége, Ilyés Attiláné, Andrea pedig nemrég vizsgázott műszakvezetőként az egyik bevásárlóközpontban. Főnöke elmondása szerint olyan szép eredménnyel, amilyet ő még nem látott pályafutása során. Ez jól leírja az asszonyt, férje szerint ugyanis Andrea végtelenül precíz, lelkiismeretes és odaadó. A munkájában és otthon egyaránt. Hiánya egyre elviselhetetlenebb, Attila pedig úgy érzi, kezd beleőrülni a várakozásba. Hova tűnhetett felesége és hogy lehet, hogy senki nem tud róla semmit?
Attila és felesége, Andrea épp egy éve házasodtak össze, augusztus 8-án lesz az első házassági évfordulójuk. Azt tervezték, hogy a Balatonon töltik az évfordulójukat, Andrea lelkesen szervezte a nyaralást, épp az eltűnése előtti héten foglalta le a szállást. Attila elmesélése alapján felesége nagyon izgatott volt, alig várták már, hogy eljöjjön a várva várt utazás. Tavaly is a Balatonnál nyaraltak és nagyon jól érezték magukat, éppen ezért megfogadták, hogy idén is kivesznek egy hét szabadságot és elmennek a magyar tengerhez.
Attila július 21-e óta nem tud semmit feleségéről. Mint arról korábban beszámoltunk, Andreának múlt hét hétfőn, fényes nappal veszett nyoma. Aznap szabadnapos volt és arra kérte férjét, hogy maradjon otthon vele, mert zaklatottnak érzi magát. Férje azonban nem tudott otthon maradni, mert munkába kellett mennie, főnöke már számított rá az építkezésen. Napközben végig beszélgettek feleségével, Andrea szívecskéket küldött neki és várta, hogy férje délután hazaérjen. Attila sietett is hozzá, azonban amikor délután 3-kor belépett a lakásba, Andrea nem volt sehol. A lakásból nem hiányzott semmi, csupán Andrea pénztárcája és a lakáskulcsa nem volt ott, illetve nyitva volt a lakás ajtaja is. Ebből férje arra következtetett, hogy felesége csak a kisboltba ugorhatott le, ahonnan gondolta, rövidesen haza is ér és valószínűleg ezért nem zárta be a lakás ajtaját sem.
Mint minden házasságban, Attiláéknál is voltak veszekedések, de ezek nem voltak komoly viták, rendben volt a házasságuk. Andrea sikeresen vizsgázott műszakvezetőként, mindketten szeretik a munkájukat, jól kijönnek a munkatársaikkal, tervezték a közös nyaralásukat, egyszóval teltek az ügyes-bajos hétköznapok. Attila elmesélése alapján Andreát nagyon szerették a munkahelyén is, munkáját precízen végezte. Talán már túl precízen is. Hibátlan vizsgája után főnöke ugyanis még szólt is Andreának, hogy ne vállalja ennyire túl magát, ne legyen ennyire maximalista, lazítson egy kicsit.
Andreán férje szerint is túl nagy volt a nyomás az elmúlt időszakban és felesége kimerülhetett. Utolsó telefonbeszélgetésük során el is hangzott valami, ami nem hagyja nyugodni Attilát.
Azt mondta, hogy elmegy a szüleihez. De ők már nem élnek. Nem tudom miért mondta ezt, talán az elmúlt időszakban kimerült kicsit, de én nem láttam rajta, hogy depressziós lett volna
– mesélte lapunknak Attila.
Attila éjt nappallá téve csak a feleségére gondol, minden pillanatban várja, hogy meghallja az ajtó nyikorgását és felesége belépjen rajta. Éjszaka sem tud aludni, mert akkor is arra figyel, mikor hallja meg felesége hangját. Egy kollégája segítségével végigplakátolták a várost Andrea arcképével és a járókelőket is megkérdeztek, de senki nem látott semmit. Mintha a föld nyelte volna el a nőt.
Múlt héten Attila nem ment dolgozni, otthon akart lenni végig, hogy ott legyen, amikor felesége hazaér. Már ha Andrea önszántából ment el, de ezen a ponton még semmi sem biztos.
Sajnos az sem kizárt, hogy a nő bűncselekmény áldozata lett, bár ez egy olyan szál, amibe férje bele sem mer gondolni.
Az ügyön közben a rendőrség is dolgozik, de folyamatban lévő nyomozásról nem adhatnak ki információt. Marad tehát a néma várakozás, ahol minden eltelt perc éveknek tűnik.
Ezen a héten Attilának azonban már dolgozni kellett mennie. Nem akart kiszúrni munkatársaival és főnökével, illetve jó is kicsit elterelni a gondolatait, mert a magány ilyenkor a legőrjítőbb. Írt viszont egy levelet feleségének, amit odatett az étkező asztalra, hogy az legyen az első, amit Andrea meglát, ha belép a lakásba. Attila ugyanis még mindig kapaszkodik abba a hitbe, hogy felesége önként ment el, de hazajön és nem valami borzalmas történt vele.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.