Itt az igazság! Völgyi Zsuzsi elárulta, valójában ezért szakítottak 18 évvel fiatalabb párjával

igazság
PUBLIKÁLÁS: 2025. augusztus 13. 13:00
3 év után lett vége a Romantic énekesnője és zenész párja, Kökény Tamás kapcsolatának. Völgyi Zsuzsi akkor a korkülönbséggel magyarázta a szakítást, de most a Borsnak elárulta a fájdalmas igazságot.

A sztáranyuka nagyon erős nőnek tartja magát, aki mindig minden helyzetből fel tud állni, de amikor nemrég mellkisebbítő műtéten esett át, a lábadozási, gyógyulási időszak feladta neki a leckét. Völgyi Zsuzsi nem emelhetett, nem vezethetett, de közben ugyanúgy el kellett látnia kislányát, Glóriát, miközben a lakásában felújítás zajlott...

Völgyi Zsuzsi
Völgyi Zsuzsi párja három évig volt Kökény Tamás, a 18 év korkülönbség sokáig nem okozott gondot köztük (Fotó: Saját)

Völgyi Zsuzsi: Rá kellett jönnöm, hogy bár ő a párom, de nem a társam!

A Romantic énekesnője nem az a típus, aki folyamatosan haknizik magánéletével az újságokban, az életének azt a szeletét mindig meg akarta magának tartani. Völgyi Zsuzsi éppen ezért azt a döntést is nehezen hozta meg, amikor felvállalta szerelmét a Virtuózok 2016-os győztesével, Kökény Tamással, mert tudta, elindul a negatív kommentcunami a 18 év korkülönbség miatt. Így is lett, rengeteg bántást kapott, de kapcsolatukat ez nem tudta szétszakítani, sőt. 3 évig nagyon boldogok voltak, annak ellenére is, hogy sosem költöztek össze és a sztáranyuka nem fűzött vérmes reményeket a kapcsolat fejlődéséhez. De, hogy valójában miért tett pontot közös életük végére a Sztárban Sztár All Stars 2025 versenyzője, azt csak most árulta el.

„Tényleg nem számítottam rá, hogy egymás mellett fogunk megöregedni, úgy gondoltam, hogy amíg szép, amíg mind a ketten tudjuk szeretni egymást, addig tart majd” – kezdte a Borsnak Völgyi Zsuzsi. 

De ettől még kapcsolatban éltünk, ami magában hordozza azt, hogy mindenben segítjük egymást. Valójában pontosan ezért is véget, mert nem éreztem, hogy maximálisan a segítségemre lett volna. Hogyha nekem bármi volt, szükségem lett volna rá – ami egyébként nem sokszor fordult elő- ő nem ért rá, nem ért oda. Szerintem az nem járja, hogy kapcsolatban élek és a volt férjemet kelljen megkérnem bármire is. Hiába volt párom, nem volt a társam és ez nem mindegy! Nagyon hálás vagyok Glória apukájának, mert ő volt az, aki segített, most is segít a lakásfelújításban. Tényleg, le a kalappal előtte!

Völgyi Zsuzsi
Völgyi Zsuzsi lánya, Glória örül neki, hogy szülei újra jóban vannak egymással (Fotó: Facebook/Völgyi Zsuzsi)

Évekbe tartott a békülés volt férjével

Az énekesnő és volt férje kapcsolata sokáig viharos volt a válás után is, hiába tudták, hogy közös gyermekük, Glória miatt jó lenne, ha tudnának nem haraggal nézni a másikra. 

Mindkettőnkben sok volt a sértettség. Rengeteg munkába került, mire mindketten fel tudtuk fogni, hogy nekünk tartanunk kell a kapcsolatot, egy jó baráti viszonyt kell kialakítanunk a gyerek miatt, nem lehet másképp! Glória is ezt szereti látni, ahogy most vagyunk, hogy milyen jóban vagyunk, hogy nevetünk együtt, vannak közös programjaink, nem szereti, ha apa és anya vitázik. Ez mostanra tökéletes működik, van, hogy együtt szülinapozunk, vagy olyan is van többször, hogy elmegyünk hármasban enni valamit. Mondjuk azt nem tudom, hogy a párjaink, most már csak az ő párja mit szól ehhez, nem hiszem, hogy örül, de köztünk mostanra tényleg csak barátság van!

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.