Szemétnek nézhették: eltűnt a rejtélyes ajándék Schmuck Andor sírjáról - Fotó

Schmuck Andor
PUBLIKÁLÁS: 2025. augusztus 18. 16:45
A Bors számolt be arról, hogy valaki két kólásüveget hagyott a politikus sírján a temetést követően. Nos, úgy tűnik, Schmuck Andor végső nyughelyéhez azóta már hozzá is nyúltak.

Hatalmas tömeg búcsúztatta augusztus 15-én az 54 éves korában elhunyt Schmuck Andort Budapesten, a Fiumei úti sírkertben. Mint ismert, a mindig vidám, optimista politikust július 14-én találták holtan a Tisztelet Társasága irodája felett kialakított lakrészben, Budapest V. kerületében.

Schmuck Andor
Mindenkit megdöbbentett, amikor kiderült, Schmuck Andor meghalt (Fotó: Máté Krisztián / Mediaworks Archívum)

Schmuck Andor halála annak ellenére döbbentette meg az országot, hogy a politikus még március végén, A Nagy Duett 2025 egyik élő adásában bejelentette, súlyos beteg, életmentő kezelésre szorul. Rendszeresen járt is az orvoshoz, és bár az eredményei annyira nem voltak biztatóak, ő végig hitt a gyógyulásban. Felépülése érdekében még egy imacsoport is létrejött, melynek tagjai a Szent István Bazilikában fohászkodtak Schmuck állapotának javulásáért. Sajnos hiába. Bár a politikus halála a mai napig felvet néhány kérdést, az biztos, hogy ő már abban a sírban pihen, amit már éltében látogatott a temetőben.

Eltűnt a megdöbbentő ajándék Schmuck Andor sírjáról

Szívszorító látványt nyújtott a virágoktól és koszorúktól roskadozó márvány sír Schmuck Andor temetése után. Több hatalmas koszorú is felkerült, a legnagyobbat a Tisztelet Társasága készítette, virágokból közében a politikus ikonikus nyakkendőjét mintázták meg. Rejtélyes menyasszonya, Kinga pedig egy gyönyörű szív alakú koszorút helyezett el, aminek szalagjára az volt írva: Szeretlek, Kincsem, Örökre menyasszonyod"

Schmuck Andor
Schmuck Andor menyasszonya, Kinga a temetésen (Fotó: Bors)

Ám a Bors még valamit felfedezett a sír két pontján is, egy-egy flakon bontatlan kóla üdítőt, amit nem lehet tudni, ki hagyott ott. De hogy ki volt az és mi a jelentése, egyelőre nem derült ki...

Schmuck Andor
Vajon ki tehette a két üveg kólát Schmuck Andor sírjára? (Fotó: Bors)

Bárki is helyezte el a megdöbbentő ajándékot Schmuck sírján, biztos, hogy közelről ismerte a politikust. Andornak ugyanis valóban védjegyévé vált a cukormentes szénsavas üdítő, amit rendszeresen kortyolt a társasági eseményeken. Sőt, a halála után a rendőrség is lefoglalt egy üveg kólát, abban a lakásban, ahol Andor életét vesztette rejtélyes körülmények között.

Úgy tűnik azonban, hogy a temető gondnokainak is szemet szúrt a két flakon, hétfőre ugyanis nyomtalanul eltűntek a szénsavas italok a sírról. Amikor a Bors munkatársa hétfő délelőtt ismét kilátogatott a sírhoz, már csak hűlt helyüket találta. 

Schmuck Andor
Hétfőre eltűnt a különös ajándék Schmuck Andor sírjáról? (Fotó: Máté Krisztián / Bors)

Vajon kit zavarhatott az a két üveg?

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.