Stohl András egy június 12-i, csütörtöki napot választott arra, hogy bejelentse: 5 év házasság után elválik kislánya, Bella édesanyjától, Vicától.
A fájdalmas közlemény gyakorlatilag derült égből villámcsapásként érte a színész rajongóit, hiszen Stohl András és Vica szerelme kifejezetten tündérmesébe illőnek tűnt, már a kezdetektől fogva. Kettejük kapcsolatára 8 évvel ezelőtt derült fény, amikor a színész és csinos kedvese egy kávézó teraszán turbékolt szerelmesen, teljesen kizárták a külvilágot. Hosszú éveket kellett várni rá, hogy Stohl András és Vica együtt jelenjenek meg egy rendezvényen, de a sajtót is kerülték, ahogy csak tudták. Aztán idővel, amikor bizonyossá vált számukra is, hogy ennek a szerelemnek igenis van jövője, megtört a jég. Jött a lánykérés, majd a 2020-ban csodálatos esküvő, végül a legnagyobb örömükre közös kislányuk, Bella is megérkezett, aki már 3 éves lesz.
Amióta megjelent a hír, hogy Stohl András válik, mindenki csak találgat, hogy mi történhetett, mi okozhatta a törést a kapcsolatban, amely a házasságuk befejezéséhez vezetett. A hot! magazin információi szerint – ahogy sok más szerelem elmúlása esetén – ezúttal sem kell nagy dolgokra gondolni.
„Egyszerűen eltávolodtak egymástól. Küzdöttek, harcoltak, hogy megmentsék a házasságukat, de nem volt visszaút. Azt viszont leszögezném, hogy nem volt harmadik fél, ez nem játszott közbe a válásban”
- árulta el egy bennfentes a hetilapnak.
Továbbra is Stohl András gyermekei a legfontosabbak az egykori házaspárnak. Természetesen egy ilyen magánéleti válságot mindenki máshogy próbál meg feldolgozni. Van, aki napokra, hetekre magába roskad és magára húzza a takarót, míg mások megrázzák magukat és látszólag teszik a dolgukat. Nos, Stohl András az utóbbi csoportba tartozhat, a válás bejelentése után rögtön egy színházi témában posztolt, ugyanis már gőzerővel készül a Kőműves Kelemen című darab bemutatójára. Néhány nappal később pedig már a szokásos „csapatával” tűnt fel, ugyanis Till Attiláékkal bulizott.
Tilla ki is tett egy képet a Facebookra a megmozdulásról, a bulit pedig „éjszakai pingpongozásnak” titulálta. Érdekes és kissé szomorú, hogy miközben szinte mindenki a párjával bulizta végig az éjszakát, Stohl András némiképp magányosan mosolyog a fotón.
Vajon mikor talál új párra a Jászai-Mari díjas színész?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.