Újabb szerelem a láthatáron – Összejött a Házasság első látásra két sztárja?

szerelem
PUBLIKÁLÁS: 2025. június 22. 08:30
Dr. Gaál Zoltán és Kovács Reni a műsor után újra találkoztak. A Házasság első látásra sztárja nem tagadja, hogy leesett az álla Zolitól, mivel a doki teljesen új oldalát mutatta meg neki.

Úgy tűnik, a Házasság első látásra egykori szereplői közül ketten mégiscsak megtalálták egymást – csak egy kicsit később, mint azt bárki gondolta volna. Dr. Gaál Zoltán fogorvos és Kovács Reni, a valóságshow nézőinek jól ismert párosa most újra találkozott – ezúttal azonban egészen más környezetben, mint azt sokan gondolnák.

Házasság első látásra Zoli
Dr. Gaál Zoltánt, a Házasság első látásra szereplőjét Dezső Marica oldalán láthattuk a műsorban (Fotó:TV2)

Egymásra talált a Házasság első látásra két sztárja?

Reni egy fogkő-eltávolítás és egy tömés miatt ült be Zoli rendelőjébe, de a kezelés során nem csak a foga lett rendben – a szíve is megdobbanhatott. A közös fotó és a poszt szövege sok mindent elárul.

Egy teljesen másik oldalát láttam, milyen is ő a saját környezetében, munkájában. Be kell vallanom, az állam is leesett!” – írta lelkesen, majd hozzátette: „Hihetetlen precíz, profi és alázatos!

Zoli sem maradt adós a válasszal. A maga jól ismert humorával reagált.

Én is megijedtem, mikor leesett az állad. Szerencsére az asszisztens elkapta, így nem tört össze, és vissza lehetett rakni

– válaszolta Zoli.

Szerelmi háromszög?

A két szereplő már a műsor alatt is szimpatizált egymással, de akkor még más irányba sodorta őket az élet. Most azonban úgy tűnik, a sors újra keresztezte útjaikat – és talán most jött el az ő idejük. Egy rendelő, egy tömés, egy elkapott áll – és egy új kezdet? Ez mind szép és jó, viszont annak fényében, hogy Zoli a napokban hozta nyilvánosságra virágnyelven, hogy foglalt a szíve, más színezetet kap a találkozás Renivel.

„Akik ismernek jobban, tudják, mi a kapcsolati státuszom. Akik nem, és látták a műsort, tudják, hogy három fiam van. Nekik elárulom, hogy a leányzó a képen nem az enyém, bár sokszor közelebb került már hozzám érzelmileg, mint a sajátjaim. Nyilván nem boldogulnék ilyen jól három gyerekkel, ezért most elárulom, mi a titok” – írta a közös fotó alá. 

Közkedvelt Házasság első látásra szereplők voltak

Nem titok, hogy Zoli a műsor után sokak kedvencévé vált a visszafogott, intelligens stílusával, Reni pedig mindig is közvetlen és kedves személyiségként lopta be magát a nézők szívébe. Bizonyára sok rajongó örülne, ha több alakulna ki kettőjük között, mint szimpla barátság, bizonyítva azt, hogy létezik szerelem második látásra is. Idővel biztosan okosabbak leszünk.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.