A mulatós zene megkerülhetetlen alakja, Kiss Attila Csocsesz másodszor is kimondta a boldogító igent, nem is akármilyen alkalomra esett a nagy nap. A szerelmesek épp az énekes 60. születésnapja után egy nappal keltek egybe, egy igazán hagyományos esküvő keretein belül. Ráadásul jó néhány zenészkolléga is a friss házasokkal ünnepelt, köztük Korda György és Balázs Klári, valamint Sihell Ferry és felesége, Cseke Viktória is. Itt vannak a részletek és az első fotók a nagy napról.
A sztárpár már egy héttel ezelőtt bejelentette, hogy most pénteken, azaz június 20-án egybekelnek, amihez helyszínül a Balatont, pontosabban Szőlősgyörököt választották. Miután Csocsesz eljegyzésére is a magyar tengernél került sor tavaly július elején, így nem volt kérdés, hogy az esküvőt is ide szervezik. Az időpont választás sem véletlen, hiszen az énekes korábban elárulta, hogy szeretné élete két olyan fontos pillanatát, mint az házassága és a 60. születésnapja, az összes barátjával együtt megünnepelni.
A mulatós király érthető módon egy zenész kollégáját kérte fel tanúnak, aki nagy örömmel vállalta a feladatot. A vőlegény tanúja így nem más volt, mint Korda György, aki természetesen – ahogy az lenni szokott – feleségével, Balázs Klárival érkezett az eseményre. Az ikonikus énekes persze jó példával is jár a friss házasok előtt, hiszen idén már a 45. házassági évfordulójukat ünneplik együtt. Remélhetőleg ez Csocsesz házasságának is szerencsét hoz, és szép évtizedeket tölthetnek el Angélával.
Az ifjú pár lagzija mondhatni hagyományos keretek között zajlott, még menyecsketánc is volt, amihez Angéla tűzpiros ruhát öltött, ahogy annak lennie kell. A tánc és mulatás egészen hajnali 5 óráig tartott, így a zenész és felesége boldogan ugyan, de nagyon fáradtan vágtak bele a házasélet első napjába.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.