Velence sötét titkai – Az Adria lagúnájának misztikus ködbe burkolózó szigetei

Velence Olaszország egyik legkedveltebb és mint ilyen, az egyik leglátogatottabb városa. Olyannyira, hogy a romantikus település már kénytelen extra turisztikai adót bevezetni, hogy valahogy kordában tarthassa a nap mint nap ki- és beözönlő turistaáradatot. És talán pont ez a tömegturizmus Velence legnagyobb rákfenéje is. Hiába szerepel a lagúnák gyöngye mindenki kötelező bakancslistáján, sokakat éppen az állandó tömeg rettent el a város felkeresésétől.

Velence sötét múltja

A Szent Márk bazilika, a Campanile, a Rialto vagy a Sóhajok hídja, az üvegfújásról ismert Murano és a vidáman színes Burano valóban azon velencei látnivalók közé tartoznak, amelyeket mindenki útba ejt, amikor felkeresi a várost. De nem kell beállnunk a sorba ahhoz, hogy tömeg nélkül élvezhessük a dekadensen romantikus, sőt, néha bizony a múlt vészjósló ködébe burkolózó titkos-misztikus Velence titkait.

Cikkünkben azon helyszíneket járjuk végig, amelyek amellett, hogy távol esnek a kitaposott, mindenki által bejárt turista ösvényektől, Velence rejtélyes és sokszor sötét múltjáról lebbentik fel a fátylat.

Torcello – A sziget, ahol Velence elfeledett bölcsője ringott

Az első állomás, Torcello ugyan nem annyira sötét és rejtélybe burkolózó, mint a többi helyszín, de elhagyatott magánya a lagúna egy eldugott szegletében egyfajta nosztalgikus ködbe burkolja a szigetet.

A Velence központjától távolabb fekvő Torcello egykor a lagúna szíve volt, ma azonban egy alig lakott, csendes sziget, melynek időtlenséget árasztó történelmi emlékei, elárvult romjai és az elmúlásról suttogó mocsaras környéke méltó helyet biztosítanak a szigetnek felsorolásunkban.

Nyáron ugyan többen keresik fel, de ahogy az első őszi ködök ráereszkednek a tájra, és a turisták elmaradnak, misztikus hangulat telepszik Torcellora.

A sziget, amely a legelső velenceiek menedéke volt, akik Attila hun portyái elől rejtőztek el a mocsárvilágban, az V-VI. század között népesült be. Torcello a bizánci, majd a kora középkor idején virágzott fel igazán, amikor a sótermelésnek köszönhetően több mint 10 ezren éltek itt. Ebből a korszakból maradt fenn két fontos kulturális nevezetessége, a VII. században alapított Santa Maria Assunta székesegyház, amely bizánci mozaikjairól nevezetes, illetve a román kori Santa Fosca templom, amely spirituális atmoszférájával hívogat.

A XX. század derekán Torcello még egyszer, utoljára egy rövid időre felvirágzott. 1948-ban ugyanis – számos ismert filmsztár és művész mellett – Ernest Hemingway is a híres torcelloi szálloda, a Locanda Cipriani vendége volt. Itt írta A folyón át a fák közé című regényének néhány fejezetét, melyből világosan felismerhető Torcello környezete. Az író rajongott a sziget múltba vesző, pusztuló bájáért és elmélkedésre hívó közegéért.

San Michele – A holtak szigete

Velence hivatalos temetőszigete, a ciprusokkal szegélyezett San Michele a fő szigettől kissé északkeletre helyezkedik el.

Az egykor két kisebb szigetből álló földdarab 1212-től a kamalduli rend tulajdonában volt. Miután Bonaparte Napoleon francia csapatai elfoglalták Velencét, a császár hatóságilag rendelte el, hogy az itt élők többé nem temetkezhettek a lakott területeken belül, különösen azon kis terek alá nem, ahol egyben az ivóvíz gyűjtő ciszternák is voltak. 1810-ben végül a San Michele szigetre helyezték át Velence hivatalos temetőjét, amely azonban nem egészen egy évszázadon belül betelt.

Ma már csak a kiemelt jelentőségű, híres emberek –  mint Igor Sztravinszkij orosz zeneszerző, vagy Ezra Pound amerikai író – sírjai háborítatlanok, mindenki mást 10 év után kihantolnak és egy közös osszáriumba helyezik a csontokat.

A velencei San Michele sziget a világ egyik legismertebb sírkertje, ahol a halál jelenléte nem annyira kézzelfogható, mint inkább méltóságteljes, csendes, elmélkedésre hívó.

Azok számára, akik szívesen barangolnak történelmi temetőkben, a sziget látogatása különleges spirituális élményt kínál, egyfajta földön túli nyugalmat a lagúna közepén.

San Servolo – Az elmegyógyintézet szigete, amely ma a pszichiátria múltjának megrázó múzeuma

A IX. századtól bencés kolostor, majd 1715-től katonai kórház működött a San Servolo szigeten, utóbbit 1725-ben elmegyógyintézetté alakították, amely 1978-ig működött. Az intézményben alkalmazott kezelések széles palettán mozogtak: elektrosokk, hidroterápia, kényszerzubbony, vagy éppen teljes izoláció.

Ma az egykori elmegyógyintézet múltját a megrázó, sötét hangulatú, de történelmileg jelentős „Museo del Manicomio” kiállítás keretében ismerhetjük meg. Láthatunk itt egy 1716-os gyógyszertárat eredeti edényekkel, boncasztalt, koponyákat, agymintákat, különböző kényszerítő eszközöket, elektrosokk gépeket, kényszerzubbonyokat, de terápiás tárgyakat is: zongorát, festményeket, kézműves alkotásokat.

Poveglia – A kísértetek legendájáról ismert pestis-karantén

A Velence központi szigete és a Lido között elhelyezkedő aprócska, három szigetből álló Poveglia ma teljesen lakatlan, ahová belépni is csak különleges engedéllyel lehet – a szigetet az olasz rendőrség őrzi. De nem volt ez mindig így.

1776-ig teljesen normális szigetként létezett, ekkor azonban kitört a pestis, és - miután a szomszédos Lazzaretto Vecchio karanténállomás már nem volt elegendő - minden megbetegedett embert Povegliára szállítottak karanténba, ahonnan a többség sosem tért vissza. A feljegyzések szerint mintegy 200 ezer ember halt meg itt a járvány során, akiket itt különítettek el.

1922-ben egy olasz ideggyógyász nyitott elmegyógyintézetet Poveglián, ahol elsősorban szegény idős embereket „gondoztak. A gyógyítás ugyanis mindent, csak nem a betegeket szolgálta: teljesen értelmetlen, megalázó és fájdalmas emberkísérletek zajlottak ugyanis a zord falak között, többek között számtalan lobotómia is. Az intézményt végül 1968-ban bezárták, de felszámolása végül nem történt meg, ma is minden ugyanabban a formában látható, mint 1968-as bezárása idején.

Ma Povegliát tartják Velence leginkább kísértet járta helyszínének, ijesztő suttogásokról, paranormális jelenségekről számoltak be, ami nem meglepő annak a ténynek tudatában, hogy a szigeten több pestis gödröt is találtak, míg más szóbeszéd szerint a sziget fele emberi hamuból áll.

Olyan történetek is lábra keltek, mely szerint a pszichiátriai kórház betegei gyakran látták a pestisben meghaltak szellemeit, amelyek még jobban kínozták szerencsétlen embereket.

Válaszd a járatlan utat az olaszárszági utazásod során!

Velence tehát nem csak a fények, a hanyatló, dekadens egykori elegancia és a gondolák városa – hanem a múlt sötét és baljós árnyaié és az emlékeké is. A rejtett, kevésbé ismert földdarabkák – amellett, hogy szellősebbek, mint a turisták áradatában fuldokló központi szigetek – új perspektívákat, nem mindennapi élményeket és ismeretlen történeteket kínálnak az egyébként jól ismert városról.

Ha legközelebb Velencében jársz, és a hátad közepére sem kívánod a fullasztó tömeget, vagy már nincs kedved sokadszor is felkeresni a jól ismert látványosságokat, akkor válaszd a járatlan utat, és hagyd, hogy Velence sötét titkai is megszólítsanak.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek: