A hagyományokhoz hűen idén is három település viseli majd az Európa kulturális fővárosa címet, így az ausztriai Bad Ischl, illetve a Salzkammergut régió, Észtország második legnagyobb városa, Tartu és a norvégiai Bodö - írja a Magyar Nemzet.
Az EKF rendezvénysorozat 1985 óta évről-évre ráirányítja a figyelmet a kontinens gazdag és sokszínű kulturális hagyományaira. Míg a tavaly bemutatkozott három település közül kettő magyar kötődésű volt (Veszprém és Temesvár), addig idén Észak-Európa kapott nagyobb hangsúlyt a programban.
A magyar múlt azonban az egyik idei helyszínen is felbukkan. Az ausztriai Bad Ischl fürdőváros egyik legnépszerűbb látnivalója a neoklasszicista Kaiservilla, Ferenc József osztrák császár és magyar király, valamint felesége, Erzsébet királyné nyári rezidenciája volt. A város egyben Lehár Ferenc tisztelőinek zarándokhelye. A magyar zeneszerző itt élte le élete nagy részét, emlékét villája mellett a Lehár filmszínház épülete és az évente megrendezett Lehár-operettfesztivál is őrzi.
A százezer lakosú Tartut Észtország szellemi fővárosának tartják.
Itt található az állam legrégebbi, 1632-ben alapított egyeteme és színháza, a Vanemuine is. Észtország első zenei fesztiváljának 1869-ben adott otthont, amely előfutára volt az évente megrendezett észt dalfesztiválnak. Ez máig a világ egyik legjelentősebb kórusfesztiválja, szerepel az UNESCO szellemi világörökségi listáján is. Legfőbb látnivalói a gótikus Szent János-templom és a város egyik szimbóluma, a XVIII. századi városháza.
A sarkkörön túl fekvő norvégiai Bodö (Bodø) a kulturális fővárosok között a legészakibb helyszín.
A település oktatási és katonai központ, Norvégia egyetlen rendőrakadémiája is itt működik. Izgalmas látványossága a repülőmúzeum, valamint a Salten Múzeum, amely egyebek mellett viking kincseket is őriz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.