Karnevál idején narancsok ezrei repkednek az olasz kisváros utcáin

felvonulás
PUBLIKÁLÁS: 2020. február 18. 15:08

Az olaszországi ivreai karnevál egyike azoknak a folklór eseményeknek, amelyeket érdemes legalább egyszer látni és megtapasztalni az életben. Ezen a karneválon láthatják a világon egyedülálló, látványos narancs csatát is. A fesztivál gyökerei a történelmi időkbe nyúlnak vissza, a hagyományokban gazdag szertartással pedig az emberek lázadását fejezik ki a zsarnok ellen. Idén február 23. és 25. között, azaz vasárnaptól péntekig tart a karneváli forgatag – írja cikkében a Si Viaggia.

Forrás: Lulahop/Shutterstock

A Torinó közeli, 24 ezer lakosú Ivreában egyúttal egy történelmi felvonulást is láthatnak. Tavaly több mint 150 történelmi karakter bőrébe bújt felvonulót, és 12.000 narancsdobót regisztráltak. A karneválon kilenc csapat mérkőzik meg egymással.

Forrás: Fabrizio Canale/Shutterstock

Ivrea karneválja és a narancsháború körülbelül 100 000 nézőt vonz minden évben. A tavalyi csata során 11 000 punnyadt narancsot dobáltak szét a versenyzők több mint 50 szekérről, hogy végül hatszáz mázsa narancs végezze az utcák kövein.

Sokak szerint ez pazarlás, holott a gyümölcs a dél-olaszországi Calabriából és Szicíliából érkezik és olyan selejt narancsról van szó, amelyet egyébként nem tudnak értékesíteni.

Forrás: rita bredeson/Shutterstock

A narancs-csatával 12. századi zsarnok Ranieri gróf elleni lázadásra emlékeznek. A kegyetlen hűbérúr menyasszonyokkal töltötte kedvét, mígnem egyszer Violetta, egy molnár temperamentumos lánya egyszerűen lefejezte. A hagyomány szerint Violetta bátor tette zsarnokság elleni forradalmat lobbantott lángra, mely mai szimbolikus karneváli narancsháború történelmi eredője. A csata előtti napon, február 22-én mutatják be a molnár lányát, a város hősnőjét, aki a többi, korhű középkori ruhába öltözött szereplővel és a napóleoni hadsereggel együtt vonul fel a tűzijátékkal kísért fáklyás felvonuláson.

Forrás: rita bredeson/Shutterstock

Másnap a város főterén és utcáin ötvennégy szekér vonul fel, ezekről a várost elnyomó zsarnok katonái (sisakkal a fejükön) naranccsal veszik célba a gyalogosan harcoló népet, amely szintén naranccsal válaszol. A csata a tiszteleten és barátságon alapszik, és nem ritka látvány, hogy az ellenfelek kezet ráznak a tisztelet jeleként, elismerve másik ügyességét és bátorságát.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.