Ez lesz a világon az első múzeum, mely csökkenti a szénlábnyomát

London
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 30. 09:43

A Londoni Természettudományi Múzeum bejelentette hosszú távú, 11 évre szóló stratégiáját, melynek fókuszában a klímaváltozás és a biodiverzitás áll. Ennek részét képezi a májusban nyíló, „Fantasztikus vadállatok" című kiállítás, az interaktív, játékos gyermekgaléria, és egy új dinoszaurusztárlat is. Mint mondják, az őshüllők sokszínűsége, alkalmazkodókészsége, életük és kihalásuk története analógiát szolgáltat a Föld mai biológiai sokféleségével - adja hírül a Lonely Planet.

Forrás: Thierry Jové/pixabay.com

A kiállítás igyekszik megvilágítani az éghajlatváltozás szerepét az őslények kihalásában, felhívva a figyelmet a bolygó folyamatos változására, és hangsúlyozva azt a hatást, amit az ember érhet el. Az új kiállításokhoz a múzeum terét is bővítik majd.

A következő évtizedre vonatkozó tervek között szerepel a városi biodiverzitás csökkenésének kezelése, aminek jegyében például a múzeum öt hektáros kertjét a városban élő állatok kutatásának és megőrzésének szentelik. Digitalizálják emellett a múzeum 80 millió példányos gyűjteményét, és törekszenek a szén-dioxid-lábnyomának csökkentésére a múzeumok közül a világon elsőként.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.