Tippeljen, hány fotó került fel Londonról a vizsgálat idejéig az Instagramra? Közel kilencvenegy millió! Ezt követi Párizs közel hetvenhét millióval, illetve Barcelona harmincöt millióval. Ami igazán meglepő, hogy a várost, ahol a katalánoknak már nagyon elege van a turistákból, csaknem beelőzte Moszkva (mindössze egymillió insta-poszttal kevesebbet sikerült gyűjtenie). Utánuk Berlin és Róma következnek.
A Hertz márka századik születésnapjának ünnepére a felmérés azt is vizsgálta, az első öt város száz legtöbbet fotózott látványosságát is közzétették – írja a Travel Daily News.
Londonban ezek szerint a Big Ben-ért bolondulnak a turisták – pedig most még a hangja sem szól. Összesen 2,7 millió kép került fel róla az Instagramra. Párizsban viszont nem az esetleges színváltásra készülő Eiffel-torony a legnépszerűbb, hanem a Champs Elysée sugárút, amiről még a Big Ben-hez képest is kétszer annyi fotó készül (5,5 millió).
A pontos eredményeket a Hertz saját blogján tette közzé. Ezek szerint Berlinben a legtöbben a Fal maradványait fotózzák, míg Rómában a Vatikánt, illetve a Colosseumot, ahol már éjszaka is körül lehet nézni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.