Éjszaka is körülnézhet a Colosseumban

citybreak
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 29. 10:05
Éjszaka is körülnézhet a Colosseumban

Róma több ismert műemléke is hatalmas felújításon esett át 2017-re. A Colosseum esetében a legkönnyebben észrevehető változás az, hogy világosabb lett: lemosták ugyanis róla több évszázad porát. Tavaly kísérleti jelleggel megnyitották az arénát a látogatók előtt, most pedig már éjszakai túrákhoz is csatlakozhatnak az érdeklődők – írja a Condé Nast Traveler.

A hét több napján is indulnak hetvenöt perces túrák, melyek az arénát és a hypogeum elnevezésű alagsort mutatják be. Utóbbiban várakoztak a gladiátorok, illetve az oroszlánok és a medvék, mielőtt az arénába léptek volna. A túrák nyelve angol, spanyol és olasz, és tizennyolc euróba kerülnek. Ez hat euróval több, mint a normál napközbeni belépőjegy.

A Colosseum éjszakai fényben Fotó: Javier Vieras / Flickr.com Forrás: Travelo

Az éjszakai túrákat márciusban és decemberben csak szombatonként kínálják. Áprilisban, májusban és októberben kedd és vasárnap kivételével a hét öt napján, míg júniustól szeptemberig minden este indul túra. Novemberben péntek és szombat este lesz csak nyitva a Colosseum. Az első túra este nyolckor, az utolsó éjjel tizenegykor kezdődik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.