Megnyitják a turisták előtt a római Colosseum arénáját

colosseum
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 12. 15:07
Egyelőre kísérleti jelleggel megnyitják a látogatók előtt a római Colosseum arénáját, vagyis a turisták az ókori amfiteátrum közepén lévő színpadra is kimehetnek az egykori gladiátorok útját követve.
Bloomberg / Europress / Getty

Az aréna július 15-től október végéig látogatható félórás vezetéssel. A látogatás legfeljebb ötven fős csoportokban zajlik, az előzetes helyfoglalás kötelező. A belépőjegy ugyanannyiba kerül, mintha a látogató a Colosseum más részébe váltaná meg (12 euró, 3800 forint), de az arénába készülők külön kapun lépnek majd be az amfiteátrumba.

A látogatók ugyanazon az útvonalon juthatnak be a Colosseumba, mint egykor a gladiátorok. Az amfiteátrum közepén lévő színpadról beláthatják az egész ókori épületet. Az aréna bejárása után a látogatók eldönthetik, hogy megnézik-e a Colosseum más részeit is, vagy távoznak. "Aki közvetlenül a Colosseum arénájába lép be, egész életében emlékezni fog a látványra!" - jelentette ki Francesco Prosperetti, a római régészeti felügyelőség vezetője.

Francesco Prosperetti az olasz sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy az új látogatási útvonal a Colosseum egy eddig nem látogatható részét kívánja megmutatni a nagyközönségnek, másrészt a műemlék gyorsabb megtekintését is kínálja azoknak, akik nem akarnak hosszasan ott időzni. Elsősorban azokról a turistacsoportokról van szó, amelyek a tengerjáró hajókkal a Róma közeli kikötőkbe érkezve csak a Colosseumot akarják megnézni az örök városban, de ezt sem órákon keresztül.

Francesco Prosperetti hangsúlyozta, hogy a tavalyi 6,5 millió látogatójával - a kínai nagy fal mögött - a világ második legnépszerűbb szabadtéri régészeti emlékének számító Colosseumban nem a látogatók számát, hanem a látogatás rugalmasságát és biztonságát kívánják növelni azzal, hogy felszámolják a műemlék előtt egész évben kígyózó sorokat. Ezt az előre megszervezett, csoportos és gyorsabb látogatások teszik lehetővé.

A Colosseum arénáját fedő padlózatot a 19. század végén távolították el, hogy a színpad alatti részt feltárják. Jelenleg az aréna egy részét fedték le ideiglenes padlózattal, a tervezett teljes rekonstrukció 18,5 millió euróba kerül - írja az MTI.

Újabb cikkünk ebben a témában:
Éjszaka is körülnézhet a Colosseumban - 2017.03.29.
Még ott is, ahol a gladiátorok a porondra lépés előtt várakoztak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.