„Újra kellett éleszteni a lányomat” – Nick Jonas megrázó vallomást tett

Nick Jonas
PUBLIKÁLÁS: 2026. február 05. 08:45
Kislánya élet és halál között lebegett. Nick Jonas ritka őszinteséggel beszélt.

Nick Jonas nyíltan beszélt lánya, Malti Marie születésének körülményeiről, amelyet rendkívül intenzív időszaknak írt le. Az énekes a Jay Shetty On Purpose című podcast adásában idézte fel azt az időszakot, amikor feleségével, Priyanka Chopra Jonasszal 2022 januárjában, béranya segítségével váltak szülőkké.

Nick Jonas apaként a legrosszabbtól félt
Nick Jonas apaként a legrosszabbtól félt
Fotó: NurPhoto via AFP

Nick Jonas majdnem elveszítette kislányát

Jonas elmondta, hogy eredetileg áprilisra várták Malti érkezését, ám egy hirtelen telefonhívás után derült ki, hogy a szülés jóval korábban fog megtörténni. 

„Gyakorlatilag azonnal cselekednünk kellett”

 – emlékezett vissza. 

A kislány rendkívül kis súllyal jött világra: Nick Jonas elmondása szerint Malti kevesebb mint egy kilogrammot nyomott, és állapota kritikus volt. Az énekes felidézte, hogy az újszülött intenzív osztály (NICU) dolgozói azonnal újraélesztették, majd intubálták őt.

„Újra kellett éleszteni a lányomat”

A COVID-19-járvány idején zajló kórházi ellátás miatt Nick Jonas és Priyanka Chopra Jonas három és fél hónapon át váltott, 12 órás műszakokban tartózkodtak a kórházban. Az énekes szerint a környezet egyszerre volt megnyugtató és félelmetes, miközben nap mint nap más, hasonló helyzetben lévő családokkal is találkoztak, írja a People.

Nick elmondta, hogy Malti három és fél hónapon keresztül küzdött az intenzív osztályon, ez idő alatt lassan gyarapodott a testsúlya, és összesen hat vérátömlesztést kapott. A kislány állapota fokozatosan javult, és a szülők végül három és fél hónap elteltével vihették haza. Az énekes úgy fogalmazott, úgy érzi, Malti tudja, milyen körülmények között érkezett a világra, és ez a kezdeti életszakasz minden napot különleges ajándékká tesz számukra.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.