Lily Collins az Étkezési Zavarok Tudatosságának Hetén osztotta meg gondolatait korábbi betegségéről, hangsúlyozva: a felépülés „egy folyamatos, életen át tartó folyamat”, és „Félelmetes, de felszabadító”.

A 36 éves színésznő február 26-án az Instagram-történetben emlékezett meg a tudatossági hétről, amelyet a National Eating Disorders Association (NEDA) szervez. Collins szerint a szervezet „életmentő munkát” végez.
Az Emily Párizsban sztárja korábban a 2017-es To the Bone című filmben alakított egy anorexiával küzdő fiatal nőt. A szerep kapcsán akkor is nyíltan beszélt a saját múltjáról, ahogyan a Unfiltered: No Shame, No Regrets, Just Me című esszékötetében is. Írásában elárulta: anorexiával és bulimiával vívott harca akkor kezdődött, amikor 16 éves volt, és édesapja, Phil Collins énekes elvált a mostohaanyjától.
Nem tudtam kezelni a fájdalmat és a zűrzavart apám válása körül, és nehéz volt összeegyeztetni a tinédzseréletet két felnőtt karrierrel, amelyek nagy hangsúlyt fektettek a külsőmre
– fogalmazott korábban. Felidézte, hogy az evés számára egy idő után már nem közösségi élményt, hanem kötelezettséget és büntetést jelentett. Úgy érezte, kontroll alatt tartja az életét, miközben fizikailag és lelkileg is kimerült volt.
A mostani bejegyzésében úgy fogalmazott:
Senki sem kényszerülhet arra, hogy csendben vagy szégyenben szenvedjen.
A sztár hozzátette, hogy mindig is fontosnak tartotta az étkezési zavarokkal kapcsolatos tudatosság növelését és a megértés erősítését. Collins szerint a felépülés mindenkinél másképp néz ki, és ez az út nem egyenes. Ugyanakkor a NEDA munkája, valamint a To the Bone című film segített neki abban, hogy mások történetein keresztül kapcsolódjon a sorstársaihoz, és ne érezze magát egyedül - írja a People.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.