Gyászolnak a rajongók, 77 éves korában elhunyt Fred Smith, a Blondie alapító basszusgitárosa és a Television zenésze. Smith hosszú betegségét követően vesztette életét. Halálának pontos oka egyelőre nem ismert, gyászhírét követően kollégái és követői sorra emlékeztek meg róla a közösségi médiában. Jimmy Rip, A Television gitárosa úgy fogalmazott: Fredből egyszerűen "mindig többet akartál".

A Television legendás basszusgitárosa, Fred Smith nemcsak 46 éven át volt a bandatársam, ő az igaz barátom volt. Humorérzéke, akárcsak zenei hangja, száraz, finom, lényegre törő, mulatságos volt, és mindig többet akartál belőle
- búcsúzott tőle Jimmy Rip kiemelve, Fred keményen küzdött a betegsége ellen és közben új zenei terveken dolgozott:
Ez jól mutatja az elhivatottságát és szenvedélyét a zene iránt.
Fred Smith karrierje az Angel And The Snake nevű zenekarban kezdődött, amely később Blondie néven vált világhírűvé. A zenekar alapító tagjaként dolgozott Debbie Harry mellett, majd 1974-ben csatlakozott a Televisionhöz.
A Blondie olyan volt, mint egy süllyedő hajó, a Television pedig a kedvenc zenekarom volt
- fogalmazott korábban Fred, írja a DailyMail.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.