Lola Young nagy aggodalmat keltett rajongói körében, amikor szombaton összeesett a színpadon New Yorkban, és a személyzetnek kellett levinnie őt. Órákkal később az énekesnő saját maga nyugtatott meg mindenkit.
Az énekesnő szombaton a New York-i All Things Go zenei fesztiválon lépett fel, és bevallotta, hogy nehéz napokon ment keresztül, így nem volt biztos benne, hogy egyáltalán színpadra fog-e állni.
Nehéz napjaim voltak, néha az élet úgy érezteti veled, hogy nem tudod folytatni, de tudjátok mit, ma reggel felkeltem, és úgy döntöttem, hogy eljövök ide.
- mondta fellépése elején. Percekkel a rövid beszédét követően kisebb émelygés után összeesett, majd a személyzet rohant, hogy segítsen neki. A 24 éves Lola, aki leginkább 2024-es slágeréről, a Messyről ismert, a Conceited című dalát énekelte a Forest Hills stadionban, amikor összeesett.
Órákkal az eset után az Instagram-oldalán nyugtatta meg aggódó rajongóit.
Sziasztok, aki látta a fellépésemet az All Things Gon, jól vagyok most. Köszönöm mindenkinek a támogatást.
Az incidens azután történt, hogy pénteken lemondott egy koncertet egy kényes ügy miatt.
Időnként vannak napok, amikor nekem és a csapatomnak védelmi intézkedéseket kell hoznunk, hogy biztonságban tartsuk őt. Ő egy hihetetlen ember, aki mindig komolyan veszi rajongóit, a karrierjét és a fellépéseit. Csak hatalmas bocsánatkérést tudok küldeni az okozott kellemetlenségért.
- írta menedzsere, Nick Shymansky közösségi média oldalán.
2022-ben Lola elárulta, hogy 17 évesen szkizoaffektív zavarral diagnosztizálták.
Nem találom a szavakat, hogy leírjam, mennyire befolyásolta ez a diagnózis az egész életemet, és a világképemet. Rengeteget küzdöttem azzal, hogy megtanuljam elfogadni ezt a részemet, és még mindig tanulom. Emlékeztetnem kell magam, hogy egy teljesen átlagos ember vagyok, és mint mindenki, képes vagyok hihetetlen dolgokra, a mentális egészségem nem határoz meg engem. Ez az én szupererőm.
- írta Instagram-oldalán.
Azt is elmondta rajongóinak, hogy a család mindkét oldalán volt egy nagybátyja, akinek skizofréniája volt, és mindketten tragikusan meghaltak. Hozzátette, úgy érzi, hogy az ő állapotát a kannabisz-használat válthatta ki, amelyet gyermekkori traumái enyhítésére használt, de ezek részleteit nem osztotta meg.
Lola arról is beszámolt, hogy gyakran érzi, amikor közeleg egy mániás epizód, mivelilyenkor furcsa gondolatai lesznek, de többnyire gyógyszerrel kordában tudja tartani, bár előfordult, hogy váratlanul érte, és emiatt kórházba került. Kiemelte, hogy betegsége kiszámíthatatlan: vannak mániás epizódjai, amelyek akár egy hónapig is eltarthatnak, és napokra megakadályozzák abban, hogy aludjon, így a turnézás nehéz számára.
A sztár azt is bevallotta, hogy sok bűntudatot és szégyent érez betegsége miatt, és gyakran kívülállónak érzi magát, amikor mások szemtanúi lesznek bármelyik epizódjának - írta a Mirror.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.