Madonna idén augusztusban töltötte be a 67-et, így hivatalosan is nyugdíjkorhatárba lépett. A popdíva azonban korántsem lassít: Olaszországban ünnepelt, fiatalabb párja, a 29 éves Akeem Morris és gyerekei társaságában. A barátok szerint hosszú idő óta nem látták ennyire „ragyogónak és boldognak”.
Egy bennfentes szerint Akeem nagy hatással van az énekesnőre.
Ő az egyetlen, akire hallgat. Azt mondja neki, hogy szép, és Madonna most már el akarja fogadni a korát, nem pedig úgy kinézni, mintha 27 lenne
– fogalmazott a forrás. A korábbi feltöltések és plasztikai műtétek helyett inkább frissítő kezeléseket választ, például oxigénes arckezelést, LED-fényt vagy nyirokelvezetést.
A Grammy-gálán látott fagyott, duzzadt arcvonásait sokan kritizálták, most viszont természetesebb megjelenésre törekszik. „Azt akarja, hogy az arca ismét olyan legyen, mint régen – ikonikus, mozgó és kevésbé szoborszerű” – mondta az ismerős.
Kapcsolata Akeemmel sok örömöt ad neki, még ha nem is gondolja, hogy örök szerelemről van szó – írta meg a Page Six.
Azt mondja, nincs szüksége nagy szerelmi történetre. Társaságra vágyik, valakire, aki mellette van éjfélkor, amikor nem tud aludni. És ez Akeem
– árulta el egy barát.
Az elmúlt években Madonna egészségileg is nehéz időszakot élt át: 2023-ban súlyos bakteriális fertőzés miatt került intenzív osztályra, ahol mesterséges kómába helyezték, testvére pedig tavaly decemberben rákban hunyt el. Ezek után a gyerekei mellett a munkában is vigaszt talált.
Hosszú szünet után újra a stúdióban dolgozik, mégpedig a 2005-ös „Confessions on a Dance Floor” folytatásán, amely a „Confessions 2” címet kapta. „Azt mondja, ez az album az ő gyógyszere. Az első a menekülésről szólt, ez pedig a túlélésről. Ez terápia ritmusra” – magyarázta egy közeli barát. Bár legutóbbi remixlemeze, a „Veronica Electronica” nem hozott áttörést, most elsősorban nem a listás helyezésekre, hanem az önmaga megújítására koncentrál.
Emellett még mindig dolgozik életének filmes feldolgozásán, amely a legfrissebb hírek szerint limitált Netflix-sorozatként valósulhat meg. Madonna szeretné, ha Julia Garner alakítaná őt, és komoly hangsúlyt fektet arra, hogy ne csak a „káosz”, hanem a varázslat is helyet kapjon a történetben.
Egy barát szerint Madonna rájött, hogy igazából a nevetés és a szórakozás tartja fiatalon. Ezért olyan fontos neki Akeem.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.