A sztárvilág egyik legfelkapottabb párosa, Kylie Jenner és Timothée Chalamet ismét együtt mutatkozott, ezzel látszólag lezárva a hetek óta keringő szakítási találgatásokat. A párt Budapesten kapták lencsevégre, ahol Timothée jelenleg a Dűne: Part Three című film forgatásán dolgozik. Több mint hat hét telt el azóta, hogy nyilvánosan látták volna őket együtt, így sok rajongó már a kapcsolatuk végét sejtette.
A budapesti Budapest Baristas kávézó alkalmazottai lepődtek meg leginkább, amikor a világsztárok betértek hozzájuk egy kávéra. Az ott dolgozók közös fotót is készítettek a párral, amelyet azonnal megosztottak a közösségi médiában.
Ma Kylie Jenner és Timothée Chalamet bejött a kávézónkba Budán. Teljesen zavarban voltunk, alig tudtunk koncentrálni! Ők viszont nagyon kedvesek és barátságosak voltak
- írta a képhez Budapest Baristas.
Timothée igyekezett elrejteni új frizuráját, amelyet a Dűne forgatásához készíttetett, ezért fehér pólóját a fejére húzta, sötét napszemüveggel és sapkával egészítette ki laza megjelenését. Kylie ezzel szemben könnyed, de stílusos szettet választott: fehér felsőt viselt, hosszú sötét haja kiengedve omlott a vállára, sminkje pedig visszafogott maradt.
Bár a kapcsolatukat tavaly szeptemberben, Beyoncé turnéján vállalták fel nyíltan, azóta is viszonylag visszafogottan kezelik a nyilvánosságot.
A budai kávézó. Budapest Baristas megosztotta közösségi oldalán a közös fotót, ami az alábbiakban megtekinthető!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.