A héten igazi őszi időjárásra számíthatunk. A reggelek többfelé párásan, ködösen indulnak, míg napközben főként a déli területeken hosszabb időre is kisüthet a nap. A hét vége felé ismét megnövekszik a felhőzet, elszórtan kisebb eső, zápor is előfordulhat. A hőmérséklet jellemzően 7 és 15 fok között alakul, délen enyhébb, északon hűvösebb időre készülhetünk.

Csütörtökön északon több helyen megmaradhat a köd és a rétegfelhőzet, míg délen időnként kisüthet a nap. Helyenként ködszitálás előfordulhat. A hőmérsékleti értékek változatlanok maradnak.
Pénteken a sűrű pára és a rétegfelhőzet fokozatosan felszakadozik, egyre több helyen napos idő várható, kivéve az Északi-középhegység tág térségét. A déli, délkeleti szél élénkülni kezd. A csúcshőmérséklet délen elérheti a 15, északon a 7 fokot.
Szombaton a köd felszállása után változóan felhős, száraz idő valószínű. A nap folyamán a déli, később az északnyugati szél erősödhet meg. 11 fok körül alakul a csúcsérték.
Vasárnap az erősen felhős égből elszórtan valószínű kisebb eső, zápor. A délnyugati szél megélénkül. 11-12 fok körüli értékeket mérhetünk - írja a Köpönyeg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.