"Ingyen szolizhattam a munkám miatt, ez volt életem legnagyobb hibája" - bőrrákkal diagnosztizálták a 23 évest

bőrrák
PUBLIKÁLÁS: 2025. november 14. 16:30
Nem gondolta, mekkora veszélynek volt kitéve.

Habár a közösségi médiára sokszor mondják, hogy rossz és káros, van, hogy jót is el lehet érni vele. Fel lehet hívni benne a figyelmet ugyanis olyan veszélyekre, amelyek súlyos betegséget is okozhatnak. Ilyen például a gyakori szoláriumozás, amely akár bőrrákkal is járhat hosszútávon. Így járt az a 23 éves fiatal nő, Téa Cooley is, aki egy szoliban dolgozott és munkája jutalékaként ingyen használhatta az eszközöket pár percen át havi szintre leosztva. Egy nyaralás során azonban feltűnt neki, az egyik anyajegye sötétebb a másiknál. Akkor úgy volt vele, ha hazaér megnézeti, azonban nem így lett. Hónapokat várt, mígnem eljutott bőrgyógyászhoz, aki másodvélemény kikérését javasolta számára. Ez pedig odáig vezetett, hogy műtét lett a vége és a végén kiderült: Téa melanómás.

Bőrrákot okozott a fiatalnál a szoláriumozás.
Bőrrákot okozott a fiatalnál a szoláriumozás Fotó: r.classen /  Shutterstock 

Annak ellenére, hogy a beavatkozást feltételezett rákos elváltozás miatt ütemezték, nem aggódtam. Úgy voltam vele, hogy szimplán azért csinálják, hogy biztos ami biztos, így nem gondoltam túl. Eltávolították, és azt mondták, hat héten belül jelentkeznek. De nem hallottam felőlük. Mindenki azt mondta, ha a nincs hír, az jó hír, ne aggódj, de nekem azért ott volt a fejemben. Próbáltam telefonálni, de nem értem el senkit. A hetedik héten, miután eldöntöttem, hogy hagyom az egészet, kaptam egy levelet, hogy melanómát találtak

 - emlékezett vissza Téa kiemelve, a melanóma a bőrrák legveszélyesebb típusa, amelyet főként az UV-sugárzásnak való túlzott kitettség okoz.

Bőrrákkal diagnosztizálták, most már sokkal óvatosabb

A diagnózist követően a fiatal egy második műtéten is átesett, hogy eltávolítsák az esetlegesen visszamaradt rákos sejteket. Ezt követően pedig az újabb vizsgálati eredmények végül negatívak lettek, tehát a melanoma nem terjedt tovább. Ennek ellenére Téa sebésze két további, gyanúsnak tűnő anyajegyet talált a hátán, amelyeket most el fognak távolítani.

Elég nagy heg maradt a kimetszés helyén. Van egy másik anyajegy a hátamon, amely körül kipirosodott a bőr, ezt is eltávolítják majd a biztonság kedvéért. Az orvosom mondta, hogy ebből is nagy heg lehet, de inkább élek egy heggel, mint hogy ne távolítsák el időben.

- nyilatkozta Téa, aki visszaismerve már tudja, hogy korábban nem értette meg igazán az UV-sugarak veszélyeit. Úgy volt vele ugyanis, hogy először biztos le kell égnie ahhoz, hogy utána lebarnuljon, írja a Mirror

Korábban szoláriumszalonban dolgoztam és ingyen perceket kaptam, amit kihasználtam. Ez életem legnagyobb hibája volt.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.