Az ország születésnapjára, azaz augusztus 20-ára, az államalapításunk tiszteletére már 18 éve rendeznek versenyt az Ország Tortája címéért. A tavalyi Magyarország tortája címet a Mákvirág fantázianevű torta nyerte el, az ország tortája 2025-ben a DCJ Stílusgyakorlat lett.
A Magyar Cukrász Ipartestület idén a „Dobostorta 140” témakörben hirdette meg az Ország Tortája versenyt. A Dobos C. József által megalkotott dobostorta 140 éve vált hungarikummá. A verseny célja az volt, hogy a hagyományos torta elemeit felhasználva egy újragondolt, modern tortaremeket készítsenek a cukrászok. Az ország tortája 2025-ben Balogh László és Kis Roland, a gyulai Kézműves Cukrászda cukrászmesterei alkotása lett, ami a DCJ Stílusgyakorlat nevet kapta. Az elnevezés Dobos C. József monogramját jelöli.
Ránézésre is látszik, hogy nem egy egyszerű tortáról van szó, az elkészítése több órát vesz igénybe. A Kisalföld felkereste a győri Bécsi Kávéház és Cukrászdát, ahol megmutatták, hogyan készül a DCJ Stílusgyakorlat.
Munkaigényes és aprólékos feladat elkészíteni az idei Ország Tortáját. Rengeteg eszköz, művelet és mozzanat szükséges ahhoz, hogy tökéletesen el lehessen készíteni. Szerintem minden cukrásznak feladta a leckét, ugyanis több rétegből áll és sok visszahűtést, felmelegítést igényelnek az egyes komponensek
– mondta Bint Dóra, a győri cukrászda ügyvezetője, hozzátéve: „Arra azonban érdemes felkészülni, hogy ez nem olcsó sütemény, nálunk 1890 forintba fog kerülni egy szelet. Idén a cukormentes Ország Tortája, az Álmodozó lett, ami nem csak ránézésre egyszerűbb, de alapanyagaiban és munkaerő ráfordításban is kevesebb, így az ára 1690 forint lesz.”
vajkrémes alap
karamellizált cukor ( a megszokott felső réteg alulra került)
csokoládékrém
pálinkás meggyzselé
mandulanugát
tejcsokoládé glazúr
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.