Bevezették hétfő hajnalban az elárasztott parajdi sóbánya fölött folyó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok - közölték a helyszínen az illetékesek - írja az MTI.
Az Agerpres román hírügynökség jelentése szerint Nicolae Sebastian Soltuz, az Országos Sóipari Társaság (Salrom) beruházási igazgatója elmondta: a patak vizének az újonnan kialakított csőrendszerbe való bevezetésére a tervezettnél pár órával korábban került sor. Ennek oka, hogy hétfőre virradóra a környékbeli esőzések nyomán megnőtt a Korond-patak vízhozama, és félő volt, hogy a nagy teljesítményű szivattyúk - melyekkel eddig átszivattyúzták a patak vizét a sóbánya fölötti részen - nem bírják a terhelést. Mint közölte, a patak csőrendszerbe való bevezetése után a kivitelező cégnek még betonozási munkálatokat kell végezni a vezetékrendszer befogadó részénél, valamint fémsodronyokkal és fémvázzal a domboldalhoz kell erősítenie a csőrendszert.
Ovidiu Ianculescu, a Maros vízügyi igazgatóság vezetője elmondta: a patak vizét hajnali 4.30 óra körül sikerült bevezetni a csőrendszerbe, miután a vízhozam másodpercenkénti 0,8 köbméterre nőtt. Ez azóta lecsökkent 0,2 köbméterre - tette hozzá. Közölte, hogy a patak elvezetése után elszállítják a területről a nagy teljesítményű szivattyúkat, a patak vizének sótartalmát pedig továbbra is figyelik, de az utóbbi időszakban nem nőtt - mondta.
Paul Bejan, a kivitelező cég ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: a Korond-patak elvezetésére azért volt szükség, hogy annak édesvize ne léphessen kapcsolatba a sóval. Júniusban ugyanis a patakon keresztül jutott magas sótartalmú víz a Kis-Küküllőbe, ökológiai katasztrófát okozva. Az illetékes egyedinek és nagyon nehéznek nevezte a munkálatot, mely naponta "meglepetést" okozott és kihívás elé állította a kivitelezőt. A munkát a folyamatos omlásveszély is nehezítette - tette hozzá. Mint mondta, a hátralévő munka pár napot vesz igénybe, de a későbbiekben további beavatkozásra lesz szükség nagy vízhozam esetére, amelyet a csőrendszer már nem lenne képes elvezetni.
A román állami tulajdonban lévő parajdi sóbányába májusban tört be ismét a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részét.
A parajdi sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek keresnek fel, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak a megélhetése is függ.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.