Csak kevesen járnak a lakosságból rendszeres rákszűrésre, pedig a megelőzés ezen formájával sokkal többet lehet tenni a rák ellen.
Félidőhöz érkezett a Magyar Rákellenes Liga 2005-ben életre hívott Nemzeti Rákellenes Programja, melynek fő célkitűzése, hogy tíz év alatt tíz százalékkal csökkenjen a rákos betegségben szenvedők halálozási aránya.
?Előre meghatározni azonban nem tudjuk a tízéves ciklus alatt bekövetkezett haláleseteket, hiszen ezt a 10 százalékot olyan számítások alapján állítottuk fel, melyben a megelőzésekkel csökkentett a rákos sejtek burjánzása? ? magyarázta Dr. Szilágyi István, az Országos Onkológiai Intézet Szervezési és Módszertani Osztályának főorvosa.Megelőzésre a következő példát mondta: ?a legtöbb esetben elkerülhető lenne a nőknél gyakori méhnyak-rák is fiatalkori védőoltással, és ezzel a betegségben szenvedők száma rövid időn belül évente 400 fő alá csökkenne?.
Rendszeres rákszűrésre azonban a lakosságnak nagyon csekély hányada jár. Pedig ?a megelőzésért elsősorban maga az érintett tehet rendszeres szűrővizsgálatokkal és megfelelő életvitellel? - nyilatkozta a Medipress-nek Prof. Dr. Simon Tamás, a Magyar Rákellenes Liga elnöke a kerekasztal beszélgetést követően.
Hozzátette: ?az emberekben tudatosítani kell, hogy nem kizárólag elszenvedőik lehetnek a rákos betegségnek, hanem aktív részesei is a megelőzésben, illetve a daganat korai észlelésében?. Ahogy fogalmazott, ?az egészségügy célja, hogy a daganatos betegségeket még csírájában elfojtsa a fiatal lakosság körében, és a kezelt betegek minél tovább köztünk maradjanak.?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.