A néhai II. Erzsébet királynő híres volt arról a képességéről, hogy magánéleti nehézségek közepette is ellássa királyi kötelességeit. Élete során újra és újra a kötelességet helyezte az érzelmei elé, így sok más mellett ez volt az egyik oka annak, hogy uralkodása alatt a brit közvélemény körében jó hírnévnek örvendett.
Halála után három évvel egy királyi bennfentes azt állította, hogy még élete legvégén sem tért el ettől a hozzáállástól. A hírek szerint, amikor orvosai közölték vele, hogy a csontvelőrák egy formájában, úgynevezett mielóma multiplexben szenved, amely azt jelentette, hogy már nincs sok ideje hátra, Erzsébet a tőle megszokott önfegyelemmel reagált.
Úgy tudni, a diagnózist csak hetek választották el attól, hogy elveszítette 73 éven át mellette álló férjét, Fülöp herceget 2021-ben. A szívszorító veszteség ellenére is példátlan bátorságot mutatott, amikor állítólag megkérdezte orvosi csapatát, segíthetnek-e teljesíteni egy számára nagyon fontos utolsó kívánságot.
Paul Burrell, aki korábban inasként dolgozott a családnak, azt állítja, hogy az orvosok először azt mondták a királynőnek, valószínűleg nem fogja túlélni a 2021-es karácsonyt. Azonban erre az uralkodó egy meglepően egyszerű mondattal reagált.
Nos, ez kár.
- idézte a néhai királynő válaszát az inas.
Bár válasza visszafogott volt, állítólag megdöbbentette, hogy élete vége ilyen közel van. Burrell szerint a királynőt elszomorította a hír, azonban nem adta fel a betegség elleni küzdelmet, és megkérdezte orvosait, hogy életben tudják-e tartani, hogy együtt ünnepelhessen a népével.
Vérátömlesztéseket kapott, és szigorúan betartotta az orvosai utasításait, még azt is feladta, amit nagyon szeretett: a gintonikot, a Dubonnet-koktélokat és a martinikat, helyette almalevet ivott, vasárnaponként paradicsomlevet, afféle jutalomként, hogy meghosszabbítsa az életét. Az orvosok életben tartották, hogy tanúja lehessen uralkodása mérföldkövének, a Platinajubileumnak, de ő mindvégig tudta, hogy haldoklik.
- mondta a volt királyi inas.
A néhai uralkodó titoktartást kért mindazoktól, akik tudtak egészségi állapotáról, és végül 96 éves korában, 2022 szeptemberében hunyt el. Élete utolsó heteit Balmoralban töltötte, ahol még a személyzet nagy része sem tudta, milyen rossz állapotban van valójában - írta a Mirror.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.