CelebHősként halt meg a kutyus Három ember életét mentette meg Jeter, a pireneusi pásztor, aki hajnalban felébresztette őket, mert piquai házuk kigyulladt. Miután Glenda Moss és fiai kimenekültek az égő házból, kedvencük visszaszaladt valamiért és többé már nem jött ki.
AktuálisGyurcsányékat felmentették Részítéletet hirdetett a Fővárosi Bíróság a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és Veres János volt pénzügyminiszter ellen indított polgári perben.
AktuálisLaden pénzért kuncsorog a terrortámadásokhoz Ki hinné, hogy a gazdasági válság elérte a világ első számú közellenségét is? Oszama bin Ladennek és terrorszervezetének,az al-Kaidának a jelek szerint elfogyott a pénze - legalábbis tarhálásra adták a fejüket.
AktuálisNyugdíjas merénylőt fogtak Egy nyugdíjas is van azon terroristagyanús személyek között, akiket csütörtökön vettek őrizetbe Olaszországban, hogy merényletet terveztek a G8-ak - a világ vezető országainak vezetői - ellen.
AktuálisBárándyt beszervezték Újabb ügynökbotrány! Ezúttal az 56-os Intézet honlapján hozott nyilvánosságra 110 nevet, akik állítólag segítettek az állambiztonságiaknak megszervezni Nagy Imre újratemetését. Közöttük van Bárándy György ügyvéd és Nógrádi György...
Aktuális75 ezer forintot ér a fiam élete? Egy liter bort ivott meg, majd halálra gázolt egy motorost T. Ferenc. A férfi minimális büntetést kapott, az Egri Városi Bíróság jogerős ítélete értelmében csupán 75 ezer forintot kell fizetnie. A 21 éves áldozat, Hoppál Zoltán édesanyja...
CelebFábry Sándor Kongóba megy Több mint egy hónap Közép-Afrikában – ez vár Fábry Sándorra idén nyáron. A showman a vízitúrák szerelmese, s az is köztudott, hogy különös mód rajong Afrikáért. Fábry most mindkét szenvedélyének hódolhat a Kongó folyón tett...
CelebVictoria házassága csupán papíron él Korunk egyik legismertebb és legvitatottabb híressége, aki márkanév és egy világhírű focista felesége lett. Szépsége és tehetsége nem volt kiemelkedő, mégis el tudta adni magát, hiúsága pedig világszerte ismertté vált. Sorozatunk utolsó...
SportRonaldo lefeküdt Paris Hiltonnal Sok bennük a közös. Könnyű a sorsuk, gazdagok, és mindketten borotválják a lábukat. A pénzért azonban csak egyiküknek kellett megdolgoznia, a másik ugyanis tehetős családba született. Most mindenesetre keresztezte az útjuk egymást: Cristiano...
CelebGesztesi randevúzgat Liptaival Nem bír egymástól elszakadni Liptai Claudia és Gesztesi Károly. Három napja meghitt vacsorát költöttek el az egyik legnevesebb fővárosi szórakozóhely, a Symbol Italian Fusion éttermében. A válófélben lévő házaspár társasággal érkezett,...