AktuálisÉlve jött ki a tűzből Margit néni Egy hajnali ébredésnek köszönheti Margit néni az életét. Éppen az illemhelyre botorkált ki, amikor lángok csaptak fel a konyhájában.
CelebMilliókba kerülhetett Györgyi hazahozatala Hivatalosan szökevénynek számít Magyarországon Keleti Györgyi. A modellt a szakember szerint nagy összegű óvadék ellenében engedték szabadlábra az olaszok, de kálváriájának ezzel nincs vége.
AktuálisValóVilág: Pankrációból akar megélni Szandika A plasztikcica remekül érzi magát a villán kívül. Több cég is felkereste már, hogy reklámozza terméküket. Lacival közös vállalkozásba kezdenének.
AktuálisRetteg jövője miatt a modellből lett színésznő A Transformers harmadik részének sztárja modellből lett színésznő, ám közel sem érzi biztosnak a sikert: tudja a szépség itt már nem elég. Párja, Jason Statham tartja benne a lelket.
AktuálisOrbán: Brüsszel sem diktálhat nekünk! - fotókkal Meglehetősen harcias beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök a március 15-ei ünnepségen, a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, nagy tömeg előtt. Kemény szavakkal illette a kormányfő Brüsszelt és Németországot is.
AktuálisMár háromezer fölött van a földrengés áldozatainak száma Az újabb, de nem végleges hivatalos jelentés szerint bizonyítottan 3373 halálos áldozata van a Japánt pénteken megrázó földrengésnek és a nyomában pusztító cunaminak.
AktuálisAlultápláltság miatt került kórházba egy 5 éves vecsési kislány Kiskorú veszélyeztetése miatt indított eljárást a rendőrség, miután pénteken sérülésekkel és fagyási nyomokkal vittek orvoshoz egy ötéves vecsési kislányt a szülei - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
AktuálisRáfizethet Menotti a sok cigarettára Noha az orvosok szerint nincs ok aggodalomra Cesar Luis Menotti egészségi állapotát illetően, egyesek attól tartanak, hogy az ismert labdarúgó-szakember tüdejét megtámadta a gyilkos kór.
Aktuális7 hónapja született meg kislányuk, de csak most árulták el a nevét A terhességet is titkolta a sztárpár, úgyhogy egyesek szerint nem is olyan bizarr, hogy csak hét hónappal a világrajövetele után árulták el kislányuk nevét.