AktuálisKilenc nap után találtak túlélőkre Japánban Két túlélőre bukkantak Isinomaki városban a földrengés után 9 nappal - közölte a japán rendőrség.
CelebHatalmas tömeg figyeli az előbújt gorillakislányt - fotó Először mutatta meg a nagyközönség előtt csecsemőjét Kriba, a nyugati síkvidéki gorilla, a Sydney-i állatkert főemlőse. A boldog anyuka önfeledten játszott csimpaszkodó csemetéjével.
SportExfocistával gyúr Madár Fritz Sdunek mellett egy korábbi NB-es focista irányítja Erdei Zsolt felkészülését. Klink Zoltán kegyetlen programot diktál, és biztosra veszi Madár sikerét.
AktuálisFöldönkívüliek elől menekült a férfi 120 kilométeren át üldözött a rendőrség egy amerikai férfit, míg végül sikerült előállítaniuk. A férfi azt mondta ufók elől menekült.
AktuálisÁllítólag már 48 halottja van a líbiai bombázásnak Szombaton este kilenckor Barack Obama bejelentette, hogy engedélyt adott egy korlátozott amerikai akcióra Líbiában. Leszögezte, kizárt, hogy az USA csapatai a földi összecsapásokban részt vegyenek.
AktuálisMagyar olimpiai bajnok mentette meg Tokió felhőkarcolóit A valaha mért egyik legsúlyosabb földrengése nyomán kialakult szökőár szedte a legtöbb áldozatot. Ám az épületek többsége állva maradt, és ez jórészt egy zseniális magyar mérnök újításának köszönhető.
AktuálisSzexéhes rabok törtek a megvádolt Andreára Forró pillanatokat kellett átélnie a debreceni börtönben raboskodó S. Andreának. A férje meggyilkolásával gyanúsított fiatalasszonyra szexre éhes férfi elítéltek vetettek szemet.
CelebNyomozók jártak Lang Györgyinél Váratlanul jelentek meg a rendőrök az énekesnő lakásán, s a tiltott őssejtkezelések miatt faggatták.
AktuálisAttól tart a szakember: legközelebb már robbant a banki zsaroló A szakértő szerint a József körúti bankfiókot megfenyegető fantomot feldühítheti a sikertelenség.