CelebKét leányért rajong Fábry Fábry Sándor Leányfalu legnépszerűbb lakója. Fákat ültet, pénzt ad az önkormányzatnak, s az idegenekkel oly mogorva showman Leányfalun mindenkivel bűbájos.
AktuálisMegalázta dolgozóit a romonyai gyilkos Rendszeresen megalázta munkatársait B. Sándor (44), akit tegnap helyezett előzetes letartóztatásba a Pécsi Városi Bíróság. A volt barátnőjével és szeretőjével végző férfi szélsőséges nézeteket vallott.
CelebStohl kiszabadul börtönéből kedden Stohl András úgy érzi, megöregedett, és örökké cipelni fogja a terhet, amelyet felelőtlen tette okozott. Holnapután áll bírái elé.
AktuálisÖsszecsaptak a rendőrök a szélsőjobboldali tüntetőkkel Londonban Szélsőjobboldali tüntetők tűztek össze rendőrökkel szombaton a brit fővárosban, ahol a közelmúltban több körzetben is betiltották a demonstrációkat, felvonulásokat.
Test és lélekKiűzi a mérgeket a talpmasszázs A talp felülete a test térképeként is működik. A rajta lévő reflexzóna pontok összeköttetésben állnak a szervezetünkben hozzá kapcsolódó részekkel.
CelebDomingo megbocsát a magyaroknak? Erkel Ferenc Bánk bán című operájának lehetséges Los Angeles-i színreviteléről tárgyalt a napokban Placido Domingóval és munkatársaival az Igric György vezette, átalakult magyar küldöttség. A hír azért meglepő, mert a világhírű...
SportVége az Ibra-átoknak? Történelmi jelentőségű, egyszersmind lélekemelő győzelmet szerzett a magyar válogatott Svédország ellen. A skandináv együttes tizenhat éve legyőzhetetlen akadályt jelentett a mieink számára, de péntek este megtört az átok, és végre mi nyertünk.
SportKirakták a váltóból az amputált lábú futót Az amputált lábú Oscar Pistorius saját Twitter-oldalán üzente meg rajongóinak, hogy a dél-afrikai szövetség döntése alapján nem lehetett tagja a tegnapi döntőben a 4x400-as váltónak a tegui atlétikai világbajnokságon.
AktuálisMegmenekült Rákóczi nénjének mádi kastélya Az utolsó pillanatban kerülhette el a végső pusztulást a Rákócziak mádi kastélya! Új tulajdonosa, Barta Károly gyönyörűen felújította, és kitárja pincéjét a látogatók előtt, ahol saját borait kínálja.