AktuálisIngyentanácsok járnak a kötelező pénzért Kötelező kamarai tagság nem lesz, fizetni mégis muszáj. Kamarai nyilvántartás címen ugyanazzal a sarccal sújtja a cégeket a második Fidesz-kormány, amelyet az első megszüntetett.
CelebHiába sírt a zsűri: Kálmánt is megvezették a Megasztárban? Nyári Kálmán barátja, Kökény Attila sikere után úgy döntött, megméretteti magát a Megasztár 6-ban. Úgy vélte, be is jutott a legjobb huszonnégy közé, mégsem utazhatott el a táborba.
SportNekiestek a szurkolók Mocsai Lajosnak Nekiestek a szurkolók Mocsai Lajosnak. Szerintük a veszprémi kézisek mestere nem tud úrrá lenni a csapaton belüli ellentéteken, a széthúzáson. Nem véletlenül kaptak ki a hét végén a Kielcétől.
AktuálisÚjabb Hummer alatt szakadt be a tó jege Több napja tombol a Hummer-láz Magyarországon. Ám – miután a két, Balatonba szakadt többtonnás terepjáró esete után számos viccet gyártottak országszerte – most még egy székesfehérvári kiskutyát is elneveztek a híressé vált autómárkáról.
CelebSzembetűnő változáson esett át Bálint Toncsi Mindössze négy kilóval kevesebb Bálint Antónia, de a változás így is szembetűnő. A műsorvezető fél év alatt érte el mostani formáját, amit könnyedén képes megtartani, ugyanis változtatott az életmódján.
AktuálisMagyar családot mészárolt le Marinko bűntársa? Európa legbrutálisabb bérgyilkosa lehet Magda Marinko jobbkeze, a szerb Szinisa Petrics. Új gyanú szerint egy kisgyermekes magyar családdal is végzett még a 90-es évek közepén.
CelebVV Kinga már rühelli a pasikat VV Kinga magánélete romokban hever. A Cselszövő lány állítja: Attila annyira megtépázta az önbizalmát, hogy hosszú hónapokig egyetlen férfit sem tud a közelébe engedni.
AktuálisKis koporsóba tuszkolták István 180 kilós testét - megrázó fotóval Extra befogadóképességért fizetett a család, mégis szűk koporsóba gyömöszölték az elhunytat. Még a fedelét sem tudták rendesen lecsukni, a deszka megrepedt – állítják Sztojkáék, akik kegyeletsértésről beszélnek.
CelebFiatal szeretőjével él Keresztes férje - leleplező fotó Hiába szerette volna megmenteni házasságát Keresztes Ildikó, úgy tűnik, nem sikerült. A legfrissebb képek szerint ugyanis az énekesnő férje már igazi párként él együtt új kedvesével.