AktuálisA Peugeot újraélesztését várják a 208-tól A Peugeot-nál a 2-es jelzésű sorozat mindig is fontos helyet foglalt el. Az első 201-es óta a legendás 205 jelzésűn át a 207-ig minden modell a gyár húzóterméke volt. A 208-nak ugyanakkor az elődökre is rá kell pirítania.
AktuálisMegmentették, magára varratta a nevüket Egy brit fiú kiesett az erkélyről. Ripityára törtek a csontjai, sőt a tüdeje is kilyukadt. Az orvosok 33 napig küzdöttek érte. Túlélte, és igyekszik a maga eszközeivel meghálálni a gondoskodást.
CelebAllen vacsorázni vitte Lohant Úgy tűnik, új múzsája van az elismert színész-rendőzőnek. Allen New Yorkban falatozott együtt a botrányhősnővel, aki már sitten is ült.
SportBolt: ez nem futó kaland Fülig szerelmes Usain Bolt, a világ leggyorsabb futója, de mivel pillanatnyilag fehér nővel jár, Jamaica őrülten háborog.
AktuálisErőss Zsolt nem jutott fel a csúcsra A hegymászónak le kellett mondania Annapurna megmászásáról a mostoha időjárási körülmények miatt. Erőss vasárnap reggel próbálkozott meg a csúccsal, de kénytelen volt visszafordulni. A Föld legmagasabb hegyei között az Annapurna a legveszélyesebb.
AktuálisKilenc hónaposan már rasszisták vagyunk Ennyi időskorára kifejlődik az emberben a faji alapú megkülönböztetés képessége, anélkül, hogy más rasszok egyedeivel találkozna – derül ki a massachusettsi egyetem kutatóinak legújabb tanulmányából.
AktuálisVasrúddal szakította szét a fülét Kettészakadt annak a férfinek a füle, akit egy idős férfi vasrúddal vert fejbe Sükösdön, miután összevitatkoztak. Az áldozatot a mentők kórházba szállították, ahol vissza kellett varrni a fülcimpáját.
CelebCsumarészegre itta magát Lilly Allen Kemény volt az énekesnő legutóbbi szülinapi bulija. Allen úgy berúgott, hogy alig lehetett betuszkolni a taxiba. Egyéként még szoptat.
AktuálisHerezacskójába csapott a villám Egy spanyol férfi Madrid külvárosában sétált, amikor villám csapott az ágyékába. Túlélte, se az agya, se a szíve nem károsodott. Annyira ritka esetről van szó, hogy a kórházban még sajtótájékoztatót is tartottak arról, pontosan mi...
SportÁtok ül a San Diego amerikai futballistáin A héten vadászpuskával agyonlőtte magát Junior Seau amerikai futballista. Ő az 1995-ös Super Bowlon vesztes San Diego Chargers csapatának nyolcadik idő előtt eltávozott játékosa.