CelebBotrányosan viselkedik Humperdinck Sokkolta a brit eurovíziós rajongókat Engelbert Humperdinck viselkedése. A fesztivál koros indulója ugyanis a Bild című napilapban fekete-vörös-arany zászlóba burkolva kijelentette, bár vére angol, a szíve a németekért dobog.
AktuálisJó idő lesz, de kánikula nem várható Ma is szeles, néhol záporral tarkított lesz az időjárás, 19-23 C fokos maximum hőmérséklettel – írja az időkép.hu.
AktuálisNégy golyót kapott Gábor A bútorszállítóként dolgozó magyar fiú betörés közben érte tetten a 19 éves banditát, aki Gábor társába, Györgybe is beleeresztett négy golyót.
AktuálisKiismer az okostelefon A tervek szerint, az új készülékek öt év múlva képesek lesznek megmondani, milyen a tulajdonosuk, és hasonló tudással is fognak rendelkezni.
SportŐk lephetik meg a nyáron Európát Nyakunkon a lengyel–ukrán közös rendezésű futball Európa-bajnokság. A Bors kiemelt terjedelemben foglalkozik a tornával. Ma olyan fiatalokról írunk, akik most tehetik le a névjegyüket.
AktuálisMa is űzik az ipart az ikrek Az amszterdami piros lámpás negyedben dolgozik Louise és Martine Fokken, a két hatvankilenc éves ikerlány. A nagymamakorú prostituáltak a hatvanas évek eleje óta űzik az ipart.
AktuálisTortáival tündököl a sitten Farkas Péter A barcelonai olimpia birkózóbajnoka a rácsok mögött is igazi sztár, rabtársai imádják a sütijeit, és gyakran autogramért nyaggatják.
CelebBetett a Megasztárnak a pökhendi Flo Rida A sztárnak majdnem sikerült tönkrevágnia a finálét. A megállapodás ellenére nem akart két számot énekelni és túl közel állni a színpadon a két döntős lányhoz.
CelebFérjhezment Balogh Edina Együtt töltötték minden percüket az esküvő előtti hetekben, de romantikázni nem jutott energiájuk a szervezés mellett. Balogh Edina és Som Krisztián azonban szombattól már csak egymásnak él, hiszen összeházasodtak. Igaz az oltárnál...
AktuálisA svédek nyerték meg az Eurovíziót A Compact Disco 19 pontot kapott, azaz a 24. helyen végzett. A győztes 372 ponttal mindent vitt. Jövőre ők rendezhetik meg a dalok versenyét. A második helyre az orosz nagyik kerültek.