Hátborzongató: nem hiszed el, hol bukkant fel a Magyarországon is körözött baltás gyilkos

baltás gyilkos
PUBLIKÁLÁS: 2025. augusztus 20. 19:45
Emil Gânj július 8-án gyilkolta meg baltával a barátnőjét, majd meglépett. A hazánkban is körözött baltás gyilkost azóta mindenhol keresik, most hátborzongató helyen bukkant fel.

Mint arról a Bors többször is beszámolt, brutális román baltás gyilkost üldöznek már hosszú hetek óta nemcsak Romániában, hanem hazánkban is. Ismeretes: Emil Gânj július 8-án egy baltával rontott rá volt barátnőjére, a 24 éves Andára, akit meggyilkolt, majd a házat is rágyújtotta. Gânj a horrorisztikus tette után meglépett, a zsaruk pedig azóta 800 fős csapattal loholnak a nyomában. 

baltás gyilkos
A baltás gyilkost már hetek óta hajszolják, de eddig csak civilek találkoztak össze vele. Most egy kisfiú ablaka alatt jelent meg / Fotó: Magyar Rendőrség/Facebook

Kisfiú ablaka előtt bukkant fel a román baltás gyilkos

Ennek ellenére a férfit azóta sem találják: mint azt a román hatóságok elmondták, Gânj rendkívül gyorsan mozog, ami egy szakértő szerint azért lehetséges, mert korábban a férfi elit katonai képzést is kapott.

A zsaruk emellett biztosak benne: a férfi jó előre kitervelte tettét, így több, eldobható mobiltelefonnal és előre elrejtett élelmiszercsomagokkal készült a menekülésre, időközben pedig valószínűleg pincékben húzza meg magát.

A férfi így már közel öt hete sikeresen rejtőzködik a rendőrök elől, sokak szerint ebben még a rokonai is segítik. Bár a zsaruk eddig nem tudtak rajtaütni, civilekkel már többször is szembe találta magát, legutóbb Maros és Beszterce környékén jelezték, hogy összefutottak vele: egy meghökkent pásztor találkozott össze a hidegvérű gyilkossal. Az idős férfi elmondta, hogy a férfi akkor is fejszével ólálkodott a környéken, amivel meg is fenyegette, majd ellopta az ebédjét. 

Most ismét felbukkant, azonban máshol: ezúttal ugyanis a Kolozsvárhoz közelebbi ponton, Mezősályiban tűnt fel, méghozzá ismét hátborzongató módon. A ProTv úgy tudja, hogy a helyi segélyhívót hétfőn (augusztus 18.) tárcsázta egy rémült, 23 éves férfi, aki elmondta: a baltás az udvarukon settenkedett. Mint kiderült, aznap csak kisfia volt otthon, aki az ablakon kipillantva egyenesen Románia legkeresettebb bűnözőjével nézett farkasszemet. A férfi viszont innen is elmenekült, a rémült gyermek pedig az első döbbenet után azonnal tárcsázta a szüleit:

Kinézett az ablakon és elment, elszaladt, ezt mondja a gyerek. Tudom, miért jött, szerintem ő is itt kötött ki, élelmet keresve

– mondta a lapnak a fiú apja. Ez már csak azért is ijesztő, mert a település mindössze pár kilométerre van Mezőméhestől, attól a településtől, ahol a júliusi vérengzést elkövette. 

A férfit rendkívül erőszakos és veszélyes bűnözőként tartják számon, nem véletlen: hosszú bűnlajstromot tudhat a háta mögött. Mint kiderült, korábban egyszer már elítélték egy 13 éves gyerekkel való szexuális kapcsolatért, később pedig gyilkosság miatt is ült már. Ezért a magyar rendőrség azt kéri: ha esetleg hazánkban is felbukkanna, és valaki szembe találkozna vele, eszébe se jusson feltartóztatni, inkább azonnal szóljon a rendőröknek.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.