Titokban üzent a Borsnak a családjától elszakított Bálint

Titokban üzent a Borsnak a családjától elszakított Bálint

elszakított
PUBLIKÁLÁS: 2016. június 15. 09:00
L. E.

Sikerült elérnie a Borsnak azt a fiatal fiút, akit még hónapokkal ezelőtt emeltek ki a családjából. A 13 éves kamasz titokban küldött üzenetéből kiderül: önhibáján kívül tetves lett az intézetben, ahova a gyámhatóság elvitte, miután kiemelték családjától. Bálint azt is írja, hogy a veséje majdnem leállt, miután az orvosok gyógyszert adtak neki a betegségére.

A testvérem szörnyű körülmények között van, de ez egyáltalán nem érdekli a hatóságokat – panaszkodott Bálint testvére, László. 

Mint arról a Bors korábban beszámolt: a Tökölön élő K. Bálintot februárban kiemelték a családjából, és egy több száz kilométerre lévő gyermekotthonba vitték. Családja azóta harcol a döntés ellen, ez idáig hiába. 

A hivatal indoklása döbbenetes: azért kellett a fiút elszakítani anyukájától és testvéreitől, mert túlszerették, és ezzel akadályozták a lelki fejlődését. 

– Imádjuk a testvéremet, de úgy tűnik, ez nem számít a hivatalnál. Kötik az ebet a karóhoz,  nehogy azt kelljen mondaniuk, hogy hibáztak. A testvéremet már az internettől is eltiltották, titokban tudunk csak levelezni. Minden levele arról szól, hogy nagyon szeret minket és haza akar jönni. Ez azonban nem érv a gyámügyesek szemében. Nem nyugszom addig, míg haza nem jön, és újra boldog családként élhetünk – mondta a Borsnak a fivér.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.